Elnézik a durva családi ügyet az erdőkövesdi polgármesternek

Vágólapra másolva!
Engedékenyek a falubeliek az erdőkövesdi polgármesterrel, többségük azt mondja, akár megverte a feleségét, akár nem, kitartanak mellette. A falu minden útja aszfaltozva van, és bármikor fordulhatnak hozzá segítségért - a helyieknek ez számít elsősorban. A Heves megyei település polgármesterét felesége jelentette fel, az asszony azt állítja, hogy férje bántalmazta. A polgármester nem tagadja, hogy megrángatta a nő haját, de szerinte volt oka rá, a nő ráadásul borsot szórt férje szemébe.
Vágólapra másolva!

"Az ideg mindenkiben ideg, az biztos, hogy nem cukor" - mondta egy erdőkövesdi asszony azzal kapcsolatban, hogy a Heves megyei faluban elterjedt: a polgármesternél elszakadt a cérna az ünnepek környékén, és bántalmazta feleségét. A falubeliek többsége szerint ilyen a legjobb családban is előfordul, mindenkinél betelik néha a pohár, másrészt pedig azzal érveltek a polgármester mellett, hogy ez magánügy, nem árnyékolhatja be a faluért végzett eddigi munkáját.


"Gyula - csak így hívjuk - segít bármikor, bárkinek, nincs még egy ilyen ember a faluban" - mondta egy asszony a helyi kocsmában a polgármesterről, Földi Gyuláról. Az ő ideje alatt indult be a nyugdíjasklub (a falu lakóinak több mint fele nyugdíjas), és körül lehet nézni, minden út le van aszfaltozva - tette hozzá az asszony férje. Szerintük családi ügyről van szó, amit a polgármester ellenlábasai "felhabosítottak".

2006 óta ugyanis kiéleződött a helyzet a 650-700 fős faluban, a helyiek alig több mint fele támogatta az MSZP-s Földi Gyulát, a harmadik ciklusát töltő polgármester 5:3 arányban ellenzéki többségű testületet kapott. A számokból ítélve nem mindenki kedveli a polgármestert, a megkérdezett 10-15 falubeli között mégsem volt senki, aki kárörvendően nyilatkozott volna Földi családi ügyéről.

Még az újsághoz is betelefonáltak

Erdőkövesden karácsony és szilveszter között kapott szárnyra a hír, hogy a polgármester házában tettlegességig fajult a vita, többen be is telefonáltak a Heves Megyei Hírlap szerkesztőségébe és "drámai eseményekről" számoltak be - írta a megyei napilap hétfői számában. A lap úgy tudja, hogy a polgármester és felesége közötti vitát a lányuk magánéleti problémái válthatták ki.

A polgármester utcájában volt, aki hallotta kiszűrődni a veszekedést az utca utolsó házából. Az egyik utcabeli részleteket is tudott: "Borsot csaptak a szemébe, hát én is odacsaptam volna, ha az én szemembe szórják" - mondta a polgármester pártját fogó férfi. Szerinte Földi nem rosszindulatú ember, de a felesége és a lánya "felabajgatta".

Fotó: Szabó Pál
A polgármesteri hivatal (Még több képért kattintson ide!)

A megyei lap - közelebbről meg nem nevezett szemtanúkra hivatkozva - azt írta, hogy a vita tettlegességig fajult, a polgármester bántalmazta feleségét, aki feljelentést is tett. A megyei kapitányság szóvivője - nevek említése nélkül - szombaton beszámolt egy erdőkövesdi esetről, amikor egy férfi bántalmazta feleségét és lányát. A december végén történt ügy miatt a férfi ellen garázdaság és testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Bár a rendőrségi hírben a polgármester nevét nem említették, egyértelmű, hogy róla van szó.

Nem tagadta a vitát a polgármester

A polgármestert hétfőn délután a hivatalában találtuk, nem tagadta, hogy a feleségével decemberben eldurvult vita alakult ki közöttük. Szerinte nem ok nélkül rángatta meg az asszony haját, és megerősítette azt is, hogy az asszony valóban borsot szórt a szemébe. Ugyanakkor azt mondta, az ügy hátteréről addig nem akar nyilatkozni, amíg tart a rendőrségi vizsgálat. Akárhogy is záruljon a vizsgálat, utána sajtótájékozatót tart - mondta Földi. Felesége elköltözött a családi házukból, a virágboltját pedig zárva találtuk, ezért őt nem tudtuk megkérdezni a történtekről.

Soltész Bálint rendőrségi szóvivő az [origo]-nak elmondta, hogy még nem egyértelmű, hogy az asszony sérülései mennyire voltak súlyosak, jelenleg ezt szakértő bevonásával vizsgálják. Várhatóan a feljelentés napjától - december 21-től - számított két hónapon belül lezárják a vizsgálatot.