Juhász Ferenc vezeti az MSZP kampányát

Vágólapra másolva!
A Népszabadság úgy tudja, Juhász Ferenc elnökhelyettes fogja irányítani az MSZP népszavazási kampányát. A miniszterek eredetileg tervezett négyszemközti értékelése elmarad, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek nem maradt ideje erre.
Vágólapra másolva!

A MSZP országos elnöksége kétnapos, kihelyezetett ülést tart a hét végén, Egerben. A Népszabadság értesülései szerint itt fog felszólalani témavezetőként Juhász Ferenc elnökhelyettes a Fidesz által kezdeményezett népszavazás előtti kampányról és stratégiáról. A napilap ebből arra következtet, hogy Juhász lesz a kampány politikai irányítója, amely ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az esetleges sikertelenségért egyedül neki kellene vállalnia a felelősséget.

Ugyanezen a kétnapos ülésen szóba kerülnek az egészségügyi reformtörvény hatálybalépéséig szükséges tennivalók, valamint a reformok végrehajtását felügyelő kormánybiztos ügye. Kitérnek az egészségügyi reformtörvényről való újabb szavazásra is a frakciófegyelem szempontjából. Ezt elsősorban az indokolja, hogy kiderült: több szocialista képviselő is támogatná Tóth Károly vizitdíjellenes javaslatát.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mégsem járja körbe a héten a minisztereket, hogy négyszemközt értékelje tavalyi teljesítményüket, mint ahogy eredetileg tervezte. A bizonyítványosztásról időhiányra hivatkozva mondott le. A kormányfő konzultál majd a tárcavezetőkkel, de konkrét témákról, például egészségügyről, oktatásról, és nem személyhez kötötten.

A Népszabadság úgy tudja, 2008-ban megújult formában és más néven, de folytatódik a Nagy Párbeszéd sorozat is, mert a párt elnöksége szerint igény van a dialógusra és a személyes találkozókra.