Fehér por miatt zárták le egy MSZP-s lakását

Vágólapra másolva!
Hatósági zár alá került Szabados József MSZP-s országgyűlési képviselő baktalórántházi lakása, miután a politikus is fehér port kapott postán. A boríték felbontása közben a küldemény szétszóródott otthonában.
Vágólapra másolva!

A hatóságok elővigyázatosságból 72 órára lepecsételték a lakást, amíg kiderül, hogy van-e egészségkárosító hatása a pornak - mondta Szabados József szabolcsi képviselő, a párt térségi alelnöke Nyíregyházán, a párt sajtótájékoztatóján.

Szabados közölte: szerdán a napi postája között talált egy olyan borítékot, amelynek feladójaként az Országos Széchényi Könyvtár szerepelt, és budapesti postai bélyegző volt rajta. Azt hitte, hogy valamilyen rendezvényre hívják, és így az óvatosságot mellőzve tépte fel a borítékot, amelyből fehér por hullott ki és szóródott szét a lakásában. Hozzátette: amíg a vizsgálat megállapítja, hogy veszélyes-e a por, vagy sem, a hatósági zár miatt Nyíregyházán élő gyermekeiknél kénytelenek lakni feleségével.

Az MTI január 4-én adott hírt először MSZP-s képviselőknek küldött, ismeretlen fehér port tartalmazó borítékokról, és azóta már 22 szocialista politikus kapott ilyen, vélhetően fenyegetésnek szánt levelet.

A Délmagyarország című szegedi lapnak Géczi József Alajos képviselő elmondta, ő is kapott fehér port tartalmazó borítékot. Mint mondta, feladóként a Pest Megyei Közlekedési Felügyeletet tüntették fel, és a bélyegzőn látszik, hogy Budapesten adták fel. Géczi szerint a levél három bekezdése teljesen értelmetlen betűsorokból áll, az aláírás viszont érthető: anthrax, azaz lépfene.