Templomban erőszakoskodtak egy idős asszonyal

Vágólapra másolva!
Megpróbáltak megerőszakolni egy nyugdíjas asszonyt a marcali templomban. A rendőrök őrizetbe vették az 51 éves erőszakoskodót.
Vágólapra másolva!

Nem történt nemi erőszak, csak annak kísérlete egy marcali templomban egy 76 éves helybeli asszonnyal szemben - pontosította a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Pálné Gergely Mónika az MTI-nek szombaton korábban elmondottakat.

A sajtóügyeletes délután nemi erőszakról tájékoztatta a távirati irodát. Ezt a közlését este pontosította: e szerint a gyanúsítás alapja egy rendbeli erőszakos közösülés kísérlete és egy rendbeli súlyos testi sértés.

A bűncselekmény elkövetője, egy 51 éves marcali férfi pénteken megpróbálta megerőszakolni az idős asszonyt, de megakadályozták benne. A férfit a rendőrök rövid időn belül őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásba vételét.

Az ügyről és az elkövető személyéről részletes tájékoztatást hétfőn adnak.