Hazaküldik a késelő román fiút

2008.01.14. 16:04

Hazaküldik Romániába azt a 12 éves fiút, aki csütörtökön a Blaha Lujza téren megkéselt egy 15 éves éves fiút - jelentette be hétfőn az igazságügy miniszter.

Akár néhány órán belül elindulhat Románia felé az a 12 éves gyermek, aki csütörtökön a budapesti Blaha Lujza téren megkéselt egy 15 éves éves fiút - jelentette be hétfőn Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter. A szaktárca vezetője közölte: a magyar gyermekvédelmi szervek felvették a kapcsolatot román kollégáikkal, így a román állampolgárságú gyermek hamarosan visszakerülhet szülőhazájába.

Radoszáv Miklós, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) igazgatóhelyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfőn azt mondta, hogy még napokig is eltarthat, mire a késelő kisfiú visszakerülhet Romániába.

A TEGYESZ igazgatóhelyettese közölte, hogy magyar oldalról minden készen áll arra, hogy átadják a román illetékeseknek. A román konzulátustól várják a fiú kiutazási okmányát, amellyel elhagyhatja az országot. Azt a dokumentumot sem kapták még meg, amely megjelöli a befogadó intézményt. A szakember szerint néhány napon belül rendelkezésre állnak a szükséges iratok, és akkor a fiú visszakerülhet Romániába, egy gyermekvédelmi intézménybe.

Kumszt Róbert, az ügyben eljáró V. kerületi gyámhivatal vezetője szerint a kiskorúnak nincs Magyarországon törvényes képviselője, ezért hétfőn felvette a kapcsolatot a rendőrséggel és a román követség munkatársaival annak érdekében, hogy a gyerek minél hamarabb visszakerülhessen Romániába. A román nagykövetség munkatársai egyeztetnek az átadás időpontjáról a román hatóságokkal, a gyámhivatal vezetője szerint ez valószínűleg rövid időn belül megtörténik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője elmondta: a Blaha Lujza téren továbbra is fokozott rendőri jelenlétet tartanak fenn. Tafferner Éva hozzátette: a BRFK hétfőn szintén egyeztetett a román követséggel, a képviselettől azt az ígéretet kapták, hogy soron kívül kiállítják a kiskorú egyszeri kiutazási engedélyét. Hozzátette: amint ez elkészül, és amint megvan az időpont, a rendőrség átadja a fiút.

A gyerek - aki saját elmondása szerint hónapok óta lopásokból él a Blaha Lujza téri aluljáróban - csütörtökön azért szúrta combon a nála három évvel idősebb fiút, hogy megszerezze mp3-as lejátszóját. Az áldozatot súlyos sérüléssel szállították kórházba. A gyereket egy fővárosi gyermek-, és ifjúságvédelmi intézetben helyezték el, miután a rendőrségen meghallgatták. Korábban a fiút már többször bevitték a gyermekvédelmi intézetbe, ám ezek az intézmények nyitottak, így szinte azonnal újra visszatért a Blaha Lujza térre.

KAPCSOLÓDÓ CIKK