Börtönbe menne a történész az ügynökvád miatt

2008.01.14. 6:55

Egy napra börtönbe vonul Ungváry Krisztián történész, ha másodfokon is elmarasztalja a bíróság abban a perben, amit Kolláth György jogász indított ellene. A pereskedés oka, hogy a történész azt állította, Kolláth belügyminisztériumi tisztviselőkén megteremtette az ügynökök átmentésének jogi feltételeit.

Rágalmazás miatt fogdába vonulhat, s ezzel történelmet írhat Ungváry Krisztián történész - írja a Népszabadság. Ungváry a lapnak azt mondta, ha másodfokon is elveszítené azt ba pert, amit Kolláth György alkotmányjogász indított ellene, egy napot leülne a pénzbüntetésből, "hogy megmutassa, hová jutottunk".

A történészt tavaly nyáron, első fokon kétszázezer forintra büntette a bíróság, ami 520 nap elzárásnak felel meg. Ungváry fellebbezett a döntés ellen, és a lapnak elmondta, amennyiben ismét veszítene, 519 napi tételt kifizetne, a maradék egy napot pedig leülné, hogy így irányítsa a figyelmet az ügynök-ügyek megoldatlanságára.

A pereskedés előzménye, hogy Ungváry összeállított, és a Political Capital honlapján 2004-ben megjelentetett egy listát azokról a közszereplőkről, akik bizonyítottan együttműködtek a pártállam titkosszolgálatával. Kolláth a Magyar Hírlapban 2005 februárjában megjelent írásában tiltakozott a lista ellen, mert szerinte a kommunista rendszerben sem volt feltétlenül bűn állambiztonsági tisztviselőnek, ügynöknek lenni.

Válaszpublicisztikájában Ungváry burkoltan azzal vádolta meg Kolláthot, hogy érdekelt az ügynöklisták titokban tartásában, hiszen 1988-ban a Belügyminisztérium törvény-előkészítő főosztályának vezetőjévé nevezték ki, "és nem azt a feladatot kapta, hogy megteremtse az ügynökök átmentésének jogi feltételeit".

Kolláth ezt úgy értelmezte, hogy a történész ügynöknek minősítetette őt. Ungváry ellenben azt mondja, ilyet nem állított, csak azt, hogy BM-es főosztályvezetőként Kolláth közvetve az ügynökök munkaadója volt, ráadásul a Fővárosi Tanácson még tartótisztképző kurzusokat is tartott.

Ungváryt mind a polgári, mind a büntetőperben elmarasztalta a bíróság: a polgári perben jogerősen 400 ezer forint kártérítésre kötelezték, míg a büntetőügyben hozott ítélet ellen fellebbezett. A bíróság egyébként nem adott helyt Kolláth kérésének, és nem tiltotta el foglalkozása gyakorlásától a történészt. Ungváry azt mondta, a perek nem rettentik el, folytatja állambiztonsági kutatásait: márciusban jelenik meg a III/III-as osztályvezetők életrajzait tartalmazó kötete.

KAPCSOLÓDÓ CIKK