Kihasználja minden lehetőségét E. Zsanett

Vágólapra másolva!
Elutasította az ügyészség E. Zsanett panaszát, amelyet az állítása szerint rendőrök által megerőszakolt lány azért tett, mert vádemelés nélkül lezárták ügyében a nyomozást. Még mindig megteheti azonban azt, hogy pótmagánvádlóként lépjen fel, és mint azt E. Zsanett ügyvédje, Tuza Péter az [origo]-nak elmondta, élnek is ezzel a lehetőséggel. Mindenképpen büntetőbíróság elé viszik az esetet.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Főügyészség elutasította azt a panaszt, amelyet E. Zsanett jogi képviselője nyújtott be, így jogerőre emelkedett a Budapesti Nyomozó Ügyészség határozata a nyomozás megszüntetéséről - közölte szerdán a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Varga Mihály. Az elutasító határozatot szerdán eljuttatták a lány jogi képviselőjéhez. A szóvivő hozzátette, hogy a határozattal szemben E. Zsanett hatvan napon belül pótmagánvádlóként léphet fel, vagyis ő nyújthat be vádindítványt az ügyészség útján a bírósághoz.

A lány ügyvédje, Tuza Péter az [origo]-nak a szerdán kézhez kapott határozatra reagálva azt mondta: az ügyészséggel szemben ő továbbra is vádképesnek tartja az ügyet, ezért a rendelkezésre álló határidőn belül pótmagánváddal fog élni. "Ügyfelem következetesen kitart amellett, hogy a jogérvényesítés minden lehetséges eszközét igénybe kívánja venni" - jelentette ki az ügyvéd.

"Ebben az ügyben én már semmin sem lepődök meg" - válaszolta arra a kérdésre, hogy számítottak-e a panasz elutasítására. Hozzátette, eddig sem az időhúzásra játszottak, ezért nem várják meg a 60. napot a pótmagánváddal, várhatóan pár hét múlva benyújtják.

E. Zsanett azt állítja, hogy az öt rendőr május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol ketten megerőszakolták. A Fővárosi Főügyészség május közepén jelentette be, hogy két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével gyanúsít. Mindannyian a Rebisz kötelékébe tartoztak, az eset miatt szolgálati viszonyukat felfüggesztették. Ez az ügy, más rendőrségi botrányokkal együtt, hozzájárult a rendőrség vezetésének lecseréléséhez.