Elhagyta az országot a késelő román kisfiú

Vágólapra másolva!
Már Romániában van az a kisfiú, aki korábban megszúrt egy kamaszt a Blaha Lujza téren. A fiút a BRFK embere kísérte. A kiskamasz bűnözése téma volt a kormányülésen is.
Vágólapra másolva!

Szerdán délben háromnegyed 12 előtt néhány perccel hagyta el Magyarország területét Ártándnál az a személygépkocsi, amelyben hazaszállítják a késelő román kisfiút. A gyerek a múlt héten szúrt combon egy fiatalt Budapesten a Blaha Lujza téren.

A kisfiú a személygépkocsi hátsó ülésén, középen ült, mellette két oldalon a BRFK ifjúságvédelmi munkatársa és a Gyermekvédelmi Szolgálat képviselői. A kocsi megállás nélkül hajtott át a határon a román oldalra, ahol 12 óra után nem sokkal volt a hivatalos átadás.

"A gyereket a Hargita megyei Gyermekvédelmi Szolgálat képviselőjének sérülés- és panaszmentesen átadtuk" - közölte Földesi Tamás, a Gyermekvédelmi Szolgálat otthonvezetője azt követően, hogy a határ román oldaláról visszatért. Tóth Ferenc rendőr alezredes, a BRFK gyermekvédelmi és ifjúsági osztályának vezetője a román oldalról visszatérve elmondta: még nem volt példa olyan esetre, amikor gyermekkorú elkövetőt kellett volna egy másik államnak visszaadni.

Csak ideiglenesen tartják majd a csíkszeredai gyermekvédelmi intézetben a fiút, amíg fel nem mérik családja szociális helyzetét, a gyerek szocializációs fokát - mondta Csíkszeredában Bartha Éva, a Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság ügyvezető igazgatója. A romániai gyermekvédelmi szakember jelezte: ezek ismeretében fogalmazza meg majd az intézmény a gyerek elhelyezésére vonatkozó javaslatát. Bartha megerősítette azt is, hogy azonosították a kisfiú családját a Gyergyó-övezetben.

Tonk Gabriella, a romániai gyermekjogvédelmi hatóság helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta: a román rendőrség már tavaly értesítette a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóságot, hogy a gyermek szülők nélkül tartózkodik Magyarországon.

A kormányülésen is beszéltek róla

Kormány tájékoztatást hallgatott meg a romániai kisfiú ügyének sikeres lezárásáról - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. A kormány ülésén az igazságügyi miniszter és a szociális tárca államtitkára beszámolt arról: arra utasították az ügyben érintett szervezeteket, hogy még a nap folyamán tekintsék át az eset tanulságait és a jövőben tegyenek meg mindent a munka hatékonyságának javítása érdekében hasonló helyzetekben.

A szóvivő közölte: a jelenlegi jogszabályi keretek adottak lettek volna az ügy hatékonyabb és gyorsabb rendezésére. Daróczi szerint a szociális tárcánál létrehoztak egy csapatot, amely azzal foglalkozik, miként lehet javítani a gyermekvédelmi rendszer hatékonyságát, illetve vizsgálja, szükség van-e jogszabály módosításra.