Elfajulhat a macskagyilkos film körüli vita

Vágólapra másolva!
Molotov-koktélt dobtak egy ház garázsára, ahol annak a filmrendezőnek a rokonai laknak, akinek egyik filmjében megfojtottak egy kismacskát. A rendőrség nemrég megszüntette az állatvédők feljelentése után indított nyomozást.
Vágólapra másolva!

A garázsnak az ajtaja, amelyre a Molotov-koktélt dobták, vizes volt, ezért nem gyulladt meg, és nem sérült meg senki sem - számolt be a tv2 Tények című műsora. A garázs ahhoz a házhoz tartozik, ahol Toepler Zoltán filmrendező rokonai laknak.

Bár a történtekről szóló beszámolók alapján a támadást nem kísérte semmilyen üzenet, a Molotov-koktélt vélhetően a filmrendezőnek szánták. Azt a támadó valószínűleg nem tudta, hogy Toepler már nem ott lakik. Korábban egy internetes oldalon jelent meg Toepler mobiltelefonszáma és a cím, ahova most a Molotov-koktélt dobták.

Toepler Zoltán készítette az Álszent című filmet, amelyben megfojtanak egy kismacskát. Állatvédők feljelentést tettek emiatt, a rendőrség azonban múlt héten megszüntette a nyomozást, nem lehetett ugyanis bebizonyítani, hogy a jelenetet az állatkínzásról szóló törvény hatályba lépése után forgatták - emlékeztetett a Tények.