Sztájkra készülnek a Kapos Volán dolgozói

Vágólapra másolva!
Nem sikerült megegyeznie a béremelésekről a Kapos Volán vezetésének és a dolgozókat képviselő szakszervezetnek, ezért az érdekképviselet keddre sztrájkot hirdetett. A cégvezetés
Vágólapra másolva!

Újabb eredménytelen egyeztetésen van túl a Kapos Volán szakszervezetének tárgyalóbizottsága a munkáltatóval, így a keddre meghirdetett sztrájk elkerülhetetlen - közölte Dobi István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) kaposvári elnöke szombaton az MTI-vel.

A béremelés mértékéről folyó tárgyaláson most sem közeledtek az álláspontok. A szakszervezet ugyan a korábbi 11 százalékból engedve 8 százalékos béremelést is elfogadna, de a munkáltató ennél közel 2 százalékkal kevesebbet ajánl - mondta az érdekképviseleti vezető. Szerinte a keddi munkabeszüntetés előtt ez volt az utolsó alkalom, hogy a felek egyezségre jussanak.

A munkáltató hétfőn a szakszervezettel már nem tárgyal, a dolgozókkal viszont igen. A vezérigazgató termelési tanácskozást hívott össze, ahol feltehetően arról is igyekszik meggyőzni a résztvevőket, hogy ne vegyenek részt a sztrájkban - tette hozzá Dobi István. A KKSZ helyi vezetője közölte: kedden hajnali fél négytől délelőtt fél tízig tart majd a munkabeszüntetés. A menetrend szerinti járatok ez idő alatt nem közlekednek, 15 szerződéses járatot és két külön buszt azonban elindítanak.

Torma Kálmán, a társaság vezérigazgatója pénteken az MTI-nek úgy nyilatkozott: a munkáltató nem kívánja semmilyen eszközzel korlátozni a munkavállalók szabad véleménynyilvánításának és érdekérvényesítésének jogát, azonban minden törvényes lehetőséget fel kíván használni a korrekt tájékoztatás és a kialakult helyzet tisztázása érdekében. A hétfői tanácskozás ezt szolgálja. A vezérigazgató azt hangsúlyozta, hogy a bértárgyalásokat a kollektív szerződésben rögzítettek szerint január 31-ig, kivételesen indokolt esetben február 28-ig kell befejezni.

A Kapos Volán mintegy 700 alkalmazottat foglalkoztat, 85 százalékuk tagja a szakszervezetnek - mondta Dobi István, aki szerint a tagság több mint 80 százaléka támogatja a sztrájkot.