Vágólapra másolva!
Újabb nagyszámú népszavazási kezdeményezést utasított el kedd esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). A testület a komolytalannak minősített kezdeményezéseket nem határozatban, hanem levélben utasította el, ugyanúgy, ahogy korábbi ülésein.
Vágólapra másolva!

Az elutasított kérdések között szerepelt például: egyetért-e azzal, hogy Seherezádé kapjon posztumusz irodalmi Nobel-díjat, Győzike legyen az oktatási és kulturális miniszter, a kormányfő kapjon űrhajóskiképzést, a gyógyszertárakban is lehessen benzint tankolni, vagy hogy az Európai Unió szövetségi itala a tokaji aszú legyen.

A csaknem 80, ötletbörzébe illő népszavazási kezdeményezést egyetlen magánszemély, B. Z. nyújtotta be. Az egyik kérdésből kiderült a beadványozó feltételezett célja; ebben B. Z. arról írt, hogy "az alkotmányreform és Gyurcsány Ferenc távozása" érdekében nyújt be "tömegével" kérdéseket.

A levélbeni elutasítást a testületi tagok közül többen azzal indokolták, hogy nem kívánják lejáratni a demokratikus intézményt, és azt sem szeretnék, ha a "vicces" kérdések megjelennének a Magyar Közlönyben.