Aláírást gyűjtenek a romák a gárda ellen

Vágólapra másolva!
Betiltatná a Magyar Gárdát és a hozzá hasonló félkatonai szervezeteket az Országos Cigány Önkormányzat. A szervezet ennek érdekében aláírásgyűjtésbe kezd. A gárda vezetője szerint tiszta a lelkiismeretük, nem sértettek törvényt.
Vágólapra másolva!

Aláírásgyűjtésbe kezd az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a Magyar Gárda és más félkatonai szervezetek betiltását célzó törvénymódosítás érdekében - jelentette be Kolompár Orbán a Jobbik Magyarországért Mozgalom fővárosi, Villányi úti székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A roma szervezet azért tartotta tájékoztatóját a Jobbik székháza előtt, mert a párt és annak elnöke hívta életre azt a szerintük félkatonai szervezetet, amelynek feloszlatását javasolta az ügyészség. A gárdától valamennyi közjogi méltóság, pártvezető, kisebbségi politikus elhatárolódott.

Az OCÖ elnöke azt mondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy barna és fekete egyenruhás félkatonai alakulatok masírozhatnak Magyarország utcáin, terein, ezért ötvenezer támogató aláírást kívánnak összegyűjteni azzal a céllal, hogy az Országgyűlés az ilyen és hasonló szerveződéseket tiltsa be, illetve létrejöttüket törvénymódosítással akadályozza meg.

Az aláírásgyűjtő íven a következő szöveg szerepel: "Támogatom, hogy az Országgyűlés törvényben tiltsa meg a társadalmi szervezeteknek és politikai pártoknak katonai szervezettségű vagy fegyveres erőszakszervezetre irányuló tulajdonságokkal rendelkező csoportosulások létrehozását, működtetését és támogatását, a politikai, társadalmi szervezetek tagjait a törvény tiltsa el egyenruha, formaruha viselésétől, tevékenységük során a fegyveres erőszakszervezetekre jellemző tulajdonságok gyakorlásától."

Az OCÖ elnöke úgy fogalmazott: "A Magyar Gárda és a Jobbik ámokfutásával a 21. század egyik legszörnyűbb történelme kezdődik", és senki nem kívánhatja, hogy a II. világháború borzalmait újra átéljük. Az OCÖ munkatársai a sajtótájékoztatón lágereket ábrázoló archív, nagyméretű képeket tartottak magasra.

A roma érdekképviseleti szervezet véleménye szerint a Jobbik megsértette a párttörvényt is, mert folyamatos megnyilvánulásaival félelmet kelt a cigányságban, ezért ügyészégi eljárást és feloszlatásukat kezdeményezik.

A helyszínen kiosztott közleményben emlékeztetnek: a Jobbik alelnöke több tömegdemonstráción is kijelentette, hogy a cigányok nemkívánatos személyek, és véleménye szerint a társadalmi problémákat csak kirekesztéssel, szegregációval lehet megakadályozni. Ez pedig Kolompár szerint ellentmond az Országgyűlés, a magyar kormány és a demokratikus társadalom törekvéseinek, az európai uniós alkotmánynak.

Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda elnöke a sajtótájékoztató végén, a székházukból kilépve újságíróknak azt mondta: alkalmatlannak tartják az OCÖ vezetését feladatuk ellátására, és szerintük nem aláírásgyűjtést, hanem érdemi vitát kellene folytatni a cigányság problémájáról, mert a "cigánybűnözés" létezik Magyarországon.

Hozzátette: "Etnikai bomba ketyeg az országban, és ha nem találunk rá megoldást, újabb áldozatokkal kell szembesülnünk, nekünk, magyar embereknek." Feloszlatásuk kezdeményezésére reagálva a Jobbik elnöke az MTI-nek kijelentette: tiszta a lelkiismeretük, nem sértettek semmilyen törvényt.