Nem lesz sztrájk a Kapos Volánnál

Vágólapra másolva!
Megállapodás született a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) kaposvári tagszervezete és a Kapos Volán Zrt. vezetése között az idei béremelés mértékéről hétfő este, így elmarad a cég dolgozói által szerdára tervezett sztrájk.
Vágólapra másolva!

Dobi István szakszervezeti vezető szerint korrekt légkörben folyt a tárgyalás, amelynek elégedett az eredményével. A szakszervezeti tagság igénye az volt, hogy a tavalyi béralkunál rosszabbat ne kössenek, ami teljesült. Idén csakúgy, mint egy évvel korábban 7 százalékkal emelkedik majd a vállalati átlagkereset, amin belül a fizikai dolgozók (buszsofőrök, - szerelők) bére 8 százalékkal, míg a szellemi állományé 4 százalékkal fog növekedni - az egyezség szerint.

A szakszervezet fél százalékot engedett egy héttel ezelőtti bérköveteléséből, és a béren kívüli juttatásként korábban kért évi 32.700 forint helyett megelégedett a 12 ezer forinttal. A munkáltató az aláírt megállapodásban vállalta, hogy a kollektív szerződésben foglalt kedvezményeket idén is változatlan formában megtartja - közölte Dobi István.

Torma Kálmán, a Kapos Volán vezérigazgatója szerint ennek a megállapodásnak a tükrében kimondható, hogy felesleges volt a múlt heti sztrájk, hiszen a társaság egy héttel ezelőtti kiajánlásában ugyanekkora összköltséget vállat a bérek és béren kívüli juttatások megemelésére.