Heti kétszer volt tanítás a kerepesi romáknak

Vágólapra másolva!
Kerepes általános iskolájába járó cigány gyerekek közül számosan szeptember óta csak hetente kétszer látogathatták az órákat, őket egy virtuális E osztályba csoportosították - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

"T. Szülő! Gyermekük hétfőn és szerdán fog iskolába járni" - írta be egy tanárnő egy roma fiú ellenőrzőjébe Kerepesen. A szülői munkaközösség vezetője és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány nyomására hétfőtől a gyerek újra engedélyt kapott az igazgatónőtől arra, hogy - mint a tanköteles korú gyerekek - minden nap járhasson iskolába - írja a Népszabadság.

Az alapítvány úgy tudja, hogy húsz gyerekről van szó, az iskola azt állítja, hogy hatot érintett az a rendelkezés, hogy hetente két napot járjon iskolába.