Tárki: már majdnem parlamenti párt az SZDSZ

Vágólapra másolva!
Tovább csökkent az MSZP népszerűsége, akárcsak a Fideszé, ugyanakkor 4-4 százalékon áll az SZDSZ és az MDF - derül ki a Tárki januári felméréséből. A szocialisták támogatottsága egyik közvélemény-kutató cég által készítetett felmlérésben sem éri el a 15 százalékot.
Vágólapra másolva!

A Tárki legújabb közvélemény-kutatása szerint továbbra is jelentős a különbség a két legnagyobb párt támogatottsága között. A Fideszt a felnőtt lakosság 34, míg az MSZP-t 13 százaléka támogatja.

A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 67 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 22 százalék - olvasható a január 7-e és 22-e között ezer ember megkérdezésével végzett felmérésből. A pártválasztók körében a Fidesz 37 százalékponttal, míg a biztos szavazó pártválasztók körében 45 százalékkal vezet az MSZP előtt.

Az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében 3 százalék, míg a pártválasztók esetében eléri a parlamentbe kerülés 5 százalékos küszöbét. Az MDF tábora szintén 3 százalékon áll, míg a pártválasztók körében kétszer annyi. A Tárki felmérése szerint a biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ és az MDF is 4 százalékon áll.

A kutatás szerint 2007 januárban az egyes pártok szavazótáborán belül a támogatók elszántsága kiegyenlítettebb volt, idén januárra azonban ezek az arányok jelentősen megváltoztak: a Fidesz szavazóinál továbbra is magas, az MSZP-nél alacsony, az SZDSZ és az MDF támogatóinál pedig még alacsonyabb. Az elmúlt egy évben a szocialista párt szavazói körében folyamatosan csökkent a biztosan az MSZP-re voksolók aránya. 2007. januárjában ez 73 százalék volt, míg idén januárban 56 százalék.

Mélyponton az MSZP

A Fidesz szavazótáborának elszántsága kisebb mértékben, de csökkent. Míg egy évvel ezelőtt a nagyobbik ellenzéki párt választóinak 78 százaléka mondta, hogy biztosan elmenne szavazni, addig idén már csak 68 százalékuk mondta ugyanazt. A kis pártok szavazói körében a biztos szavazók aránya az egy évvel ezelőtti kétharmados értékről a felére csökkent. A kutatás szerint egy most vasárnapi választáson a szavazásra jogosultak 48 százaléka venne részt biztosan.

A Századvég és a Forsense januári közvélemény-kutatásában is az szerepel, hogy továbbra is jelentős a különbség a két nagy párt támogatottsága között. Egy most vasárnap esedékes választáson az összes megkérdezett 26 százaléka szavazna a Fideszre és 11 százalék választaná az MSZP-t. A Medián januári felmérése alapján az MSZP újabb negatív támogatottsági rekordot könyvelhet el, miközben a Fidesz vezető helye minden korábbinál biztosabb.