Savval öntötték le a nagykanizsai polgármester autóját

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Ismeretlen tettesek a városháza előtt savval öntötték le a nagykanizsai polgármester, Marton István autóját. Az eset kedden este nyolc óra körül történhetett, ugyanis fél kilenckor a parkoló kocsi karosszériáján még habzott a maró anyag. Kilencéves személyautójának a tetejét, motorháztetejét, hűtőjét és oldalajtóit is elérte a sav. A polgármester a kárt 300-400 ezer forintra becsüli, és a rongálást követően ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. A polgármester szerint nem ez volt az első neki címzett fenyegetés. Tavasszal oldalról szándékosan lyukasztották ki autójának jobb első kerekét, néhány hete pedig fenyegető telefonhívást kapott, melynek során a hívó felszólította, hogy tűnjön el a közéletből.