Megrongálták a kaposvári zsidó temetőt

2008.02.03. 17:13

Ismeretlen tettesek rongálták meg a kaposvári zsidó temető huszonnégy sírját. Az elkövetőek önkényuralmi jelképeket, valamint antiszemita jelszavakat fújtak a sírokra. Az elmúlt időszakban a megye több temetőjét ért hasonló támadás.

A kaposvári zsidó temetőben ismeretlen tettesek tiltott jelképeket festettek huszonnégy sírra - közölte vasárnap a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: a helyi zsidó hitközség elnöke feljelentést tett az ügyben.
   
Róna László, a hitközség elnöke elmondta: a sírokra horogkeresztet, nyilaskeresztet, áthúzott Dávid-csillagot, valamint "A hazánk nem eladó!" feliratot festették. Ez utóbbit - ugyanazzal az ezüstszürke színű festékkel - már két hete a temető udvarán álló egyik emlékműre is ráírták. Róna szégyenletesnek nevezte, hogy az utóbbi időben több somogyi temetőben, így a nagybajomi szovjet katonai temetőben és a kaposvári, velük szomszédos katolikus temetőben is megrongáltak sírokat.
 
A hitközség elnöke szerint a tettesek vélhetően a temető hátsó falánál, egy mellékutcából jutottak be. A rongálás pontos körülményei még nem ismertek, pénteken a sírok még érintetlenek voltak. A kaposvári zsidó temető falára múlt év májusában már egyszer festettek tiltott önkényuralmi jelképeket és antiszemita jelszavakat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK