Csak pénzért kell a MÁV-nak a segítség

Vágólapra másolva!
Ingyen nem akarta elfogadni a sztrájk miatt nehéz helyzetben levő MÁV az OrangeWays fapados busztársaság segítségét. A mentesítő buszjáratokra vonatkozó felajánlást előbb visszautasították, majd árajánlatot kértek. A busztársaságok között a vasutassztrájk miatt csatározás dúl - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi buszjáratokat olcsón indító fapados busztársaság, az Orangeways kedden felajánlotta a MÁV-nak: részt vesz a vasutassztrájk miatt szükséges vonatmentesítő buszok indításában. A MÁV-START azonban "technikai és technológiai okok" miatt visszautasította a cég ajánlatát. Valamivel később a MÁV-START megkereste az Orangeways legnagyobb jegyirodáját, és árajánlatot kért, valamint a mentesítésre kihasználható buszok mennyiségéről érdeklődött - írja a Népszabadság.

A lap a MÁV-START-tól származó információi szerint a furcsa visszautasítás hátterében az áll, hogy a vasutassztrájk miatt csata tört ki a busztársaságok között. A Volánbusz ugyanis nem látta volna szívesen az Orangeways segítségét, ezért utasította vissza a MÁV a felkínált segítséget. Ezt az információt azonban nem erősítette meg a Volánbusz vezérigazgatja, Pekli Ferenc, aki nem tudott a viszályról. Pekli megjegyezte: a Volánbusznak több száz busza van, míg az Orangeways-nek csak nyolc.

A MÁV-START hivatalos álláspontja szerint a vasúttársaság technológiai okokból nem működött együtt a fapados busztársasággal - közölte Balogh-Fazekas Anita, a társaság szóvivője. A vasúttól utóbb érkezett árajánlat tényét megerősítette a Népszabadságnak Kovács Miklós, az Orangeways igazgatója.