Újra lezárják a Kossuth tér nagy részét

Vágólapra másolva!
A parlament nyitóülésének és a népszavazásnak a közeledtével ismét lezárják a Kossuth tér jelentős részét. A Köztársasági Őrezred részben azzal indokolta a hétfőtől érvényben lévő intézkedést, hogy tavaly szeptemberben egy demonstráción inzultusok érték a képviselőket, most pedig újabb tüntetéseket jelentettek be a térre.
Vágólapra másolva!

Hétfőn nulla órától lép érvénybe a Köztársasági Őrezred parancsnoka, Dobozi József által elrendelt korlátozás a Kossuth téren. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint lezárják a Kossuth-szobor, a Rákóczi-szobor, a Károlyi-szobor körötti zöld területet a járda vonalában, valamint a Parlament kilences kapuja előtti területet a villamospálya vonaláig.

A korlátozás - vagyis a meglévő kordon kijjebb tolása - a közlemény szerint "a szükséges ideig, de legkésőbb 2008. március 31. nap 24.00 óráig" marad érvényben. Dobozi azt ígéri, hogy a területlezárás indokoltságát hetente felül fogja vizsgálni, és ha szükségtelennek tartja, akkor haladéktalanul megszünteti.

A Köztársasági Őrezred parancsnoka indoklásában emlékeztetett arra, hogy tavaly szeptember 17-én, egy demonstráció során "a Parlament épületéből távozó országgyűlési képviselőket a tüntetők részéről megengedhetetlen inzultusok érték". Dobozit ezért aggasztja, hogy a február 11-i parlamenti ülésre - amikor várhatóan szavaznak a sokak által támadott egészségbiztosítási törvényről - bejelentett tüntetés résztvevői jelezték, "céljuk az országgyűlési képviselőkre történő erkölcsi, politikai nyomás gyakorlása".

Dobozi közölte, a lezárást azért is rendelte el, hogy elkerülhető legyen az esetleg "szükségessé váló rendőri intézkedések és kényszerítő eszközök tömeges alkalmazásának lehetősége". A parancsnok egyúttal felkérte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy az általa meghozott intézkedéseket "demonstrációk idején további indokolt mértékű ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi és bűnmegelőzési intézkedésekkel egészítse ki".

A Kossuth téren 2006. október 23-a reggelétől kezdve, tavaly március 18-áig állt fémkerítés. Akkor arra hivatkoztak, hogy a szélsőséges csoportok támadást akarnak intézni az Országház ellen. A kordon fenntartása ellen jogvédők és ellenzéki politikusok is tiltakoztak, a Fidesz képviselői tavaly február elején ki is vonultak, és saját kezűleg lebontották a kerítést.