Egyelőre senkit nem küld el Draskovics

Vágólapra másolva!
Nem tervez változtatásokat az igazságügyi és rendészeti tárcánál az új miniszter, Draskovics Tibor. Megemlítette viszont, hogy "kisebb korrekciók" lehetnek. A rendőrségtől kemény fellépést vár az új tárcavezető.
Vágólapra másolva!

Pillanatnyilag nem tervez sem személyi, sem szervezeti változást az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, és számít Juhász Gábor államtitkár tevékenységére - többek között erről is beszélt Draskovics Tibor kijelölt igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón. Hozzátette ugyanakkor, hogy lehetnek később "kisebb korrekciók", de a tárca minden munkatársára számít.

Az új miniszter elmondta: legfontosabb feladatának a közigazgatás fejlesztését és modernizációját, a deregulációt, a versenyképességet, a büntető törvénykönyv új értékekkel történő bővítését tartja, a rendőrségtől pedig azt várja, hogy "ne hagyjon szó nélkül egyetlen szabálytalanságot sem", illetve minden rendelkezésre álló eszközzel lépjen fel az országgyűlési képviselőket ért fenyegetések ellen.

Kedden jelentették be, hogy Draskovics lesz az új rendészeti miniszter Takács Albert helyett. Draskovics eddig a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott, és a reformokért felelt.