Kevés a tapasztalt metróépítő, sok az akadékoskodó hatóság és civil - írja a Népszabadság egy 4-es metróval kapcsolatos háttérbeszélgetés alapján. A lap szerint ugyanakkor lehet, hogy mégis megépül a Fővám téri állomás.

Kevés az igazán hozzáértő, az alkalmas fiatalok híján vannak a nyelvtudásnak, így hiába hoznának külföldről szakembereket - írja a Népszabadság a 4-es metróval kapcsolatos nehézségekről, egy háttérbeszélgetés alapján.

A hazai szakemberek között már nagyon idősek azok, akik már valaha is építettek pajzsos technológiával földalattit. A lap szerint a jelenleg 60 tagú szakértői csapatot legfeljebb 120 tagúra tudnák felbővíteni, ehhez képest Athénban egy hasonló beruházáson 400 szakértőt alkalmaztak.

Hatóságból viszont bőven van, amelyektől az építkezéshez szükséges engedélyeket be kell szerezni. Míg a példaként említett Athénban egy volt, Budapesten 53 hatósággal kell egyezkedniük a beruházóknak. Panaszkodtak emellett a beruházók az akadéákoskodó civilekre is, akik miatt csak a Rákóczi téren másfélmilliárdos pluszköltséggel járt, hogy meg kellett óvni egy ősfát.

A Népszabadság szerint lehet, hogy mégis megépül a Fővám téri állomás, legfeljebb egy másik kivitelező fejezi majd be a munkálatokat. Ez a hónap végéig kiderül.