A Fidesz visszavonná Draskovics jelölését

Vágólapra másolva!
Varga Mihály Fidesz-alelnök szerint Draskovics Tibor nevéhez "több kétes ügy" is kapcsolódik, ezért pártja nevében felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy vonja vissza a politikus jelölését az igazságügyi tárca élére.
Vágólapra másolva!

A Fidesz határozottan felszólítja Gyurcsány Ferencet, vonja vissza Draskovics Tibor jelölését az igazságügyi miniszteri posztra - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.

Sajtótájékoztatóján Varga közölte: a Fidesz szerint Draskovics Tibor nevéhez több kétes ügy is kapcsolódik, így ilyen előéletű ember szerinte nem kerülhet ebbe a pozícióba.

A politikus szerint Draskovics Tibor jelölésével visszatér a Medgyessy-Gyurcsány kormány "legrosszabb", "legsötétebb" időszaka, visszatér a múlt. Hozzátette: Draskovics Tibor miniszteri jelölése jelzi Gyurcsány Ferenc végleges meggyengülését.

Draskovics a korábbi bejelentés szerint hétfőtől váltja a tárca élén a menesztett Takács Albertet.