Vágólapra másolva!
Meghirdette az új polgárosodás programját Gyurcsány Ferenc kormányfő hétfői évértékelőjében. Gyurcsány szerint tudásra, munkára, tulajdonra van szükség ennek megvalósításához, ami összekötheti a társadalmat. A kormányfő rövidre fogta, fél óra után zárta a beszédet, elképzeléseit pedig nem igazán részletezte.
Vágólapra másolva!

Adócsökkentést és büszke tulajdonos állampolgárokat ígért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök évértékelő beszédében. A Munka, tudás, tulajdon néven meghirdetett legújabb program keretében a kormányfő ígérete szerint 2009-ben 200 milliárd forinttal csökkennének a közterhek, és kedvezményes árfolyamon lehet megvásárolni az állami cégek részvényeit.

Gyurcsány csak röviden foglalkozott az elmúlt évvel, főként annak nehézségét hangsúlyozta, illetve azt, hogy a kormány szerint ennek ellenére is komoly eredményeket tudott elérni. "Nehéz másfél év volt, tudom, átkozottul nehéz" - mondta, elismerve, hogy a megszorítások miatt még a kormánypártok törzsszavazói is elpártoltak. "Brutális fizikai támadásoknak voltunk kitéve" - festette még sötétebbre a képet, de kijelentette: Nem adtuk fel, és nem adjuk fel!

Az elmúlt másfél év utat nyitott az Új Magyarország programjának megvalósításához - váltott pozitív hangnemre Gyurcsány, aki szerint jövőre egyensúlyközeli helyzetbe kerül a költségvetés, és ismét növekedni fognak a jövedelmek. Bár a kabinet már nem készül "húsbavágó" intézkedésekre, Gyurcsány azt ígérte, nem áll meg a reformfolyamat, ha nyugodtabb lesz is a kormányzás.

A kormányfő beszédében ugyan nem mondta ki Orbán Viktor Fidesz-elnök nevét, de célzott rá, amikor azt mondta: van, aki elhagyta, feladta vagy elárulta a polgárosodás útját. Gyurcsány szerint a polgárosodás Magyarország egyetlen esélye, hogy visszatérjen arra az útra, amelyet a rendszerváltástól körülbelül 2000-ig követett. A polgárosodást azonban nem lehet elrendelni vagy felülről bevezetni, csak segíteni és ösztönözni - mondta.

A kormányfő szándékai szerint ennek eszköze a lenne a Munka, tudás, tulajdon program. Munkahelyek teremtése és megtartása érdekében Gyurcsány adó- és járulékcsökkentést jelentett be. Ennek mértékének szerinte "határozottnak, de megfontoltnak kell lennie", vagyis 2009-ben körülbelül 200 milliárddal csökkennek a közterhek. A csökkenés eloszlását nem részletezte. Ezzel párhuzamosan átalakítanák a segélyezés rendszerét, hogy az megmaradjon az utolsó mentsvárként, de ne tartsa távol a munkától azokat, akiknek lenne lehetőségük dolgozni. Részletekre Gyurcsány nem tért ki, csak azt ígérte, a közeljövőben vitára bocsátják javaslataikat.

A tudás alapú társadalom megteremtése érdekében a kormányfő plusz támogatást ígért azoknak a pedagógusoknak, akik hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, középiskolai kollégiumi felújítási programot jelentett be. Az Új tulajdonosi program keretében pedig azt ígérte, lehetőséget teremtenek arra, hogy az állampolgárok néhány ezer, esetleg millió forint értékben tulajdont szerezzenek egyes állami cégekben. A cégeket a kormányfő nem nevezte meg, csupán vitát ajánlott a kérdésről.