Véleménynyilvánító pártszavazást tart az MSZP

2008.02.23. 15:52

Márciusban országos véleménynyilvánító szavazást tart az MSZP a szocialisták körében arról, mit gondolnak Gyurcsány Ferenc kormányprogramjáról. A szavazás megtartását az MSZP országos választmányának szombati ülése után jelentették be.

Országos véleménynyilvánító pártszavazást rendelt el az MSZP országos választmánya március 15. és 25. között a baloldali polgárosodással kapcsolatos négy kérdésben - jelentette be Simon Gábor elnök a testület szombati ülés után Budapesten.

A tagságtól arra vár választ a választmány, hogy egyetértenek-e következőkkel: a munkahelyteremtés legyen meghatározó cél a kormányzati ciklus második felében, illetve több jusson az iskoláknak, a több tudás és magasabb színvonal elérhetővé váljon minden gyermek és fiatal számára. A kérdések között szerepel az is, hogy a tagság egyetért-e azzal: célzott programokkal segítések elő a hátrányos helyzetű térségekben a segélyek mellett munkájuk legyen az embereknek, valamint ösztönözzék, hogy minél több ember juthasson hozzá kedvezményesen saját tulajdonrészhez a nemzet vagyonából.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a baloldali polgárosodás programban meghirdetett "munka, tudás, tulajdon" hármassal összefüggő kérdésekről még a március 29-re tervezett országos pártértekezlet előtt megszavaztatja a szocialistákat. A tervek szerint a tagok a helyi szervezeteknél és az interneten keresztül is szavazhatnak a kérdésekről. Gyurcsány azt mondta: támogatást vár a pártszavazástól.

KAPCSOLÓDÓ CIKK