Tavaly gyorsabban fogyott a hazai népesség

Vágólapra másolva!
Több volt a halálozás és kevesebb a születés tavaly, mint tavalyelőtt, a Központi Statisztikai Hivatal szerint. A természetes fogyás mértéke 35 200 fő volt, a népesség azonban csak 21 000 fővel lett kevesebb. A fogyást némileg ellensúlyozza a nemzetközi bevándorlás.
Vágólapra másolva!

Kevesebben születtek és többen haltak meg Magyarországon tavaly, mint tavalyelőtt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint. A KSH által becsült lélekszám 2007-ben 10 millió 45 ezer fő volt. Az előzetes adatok 97 600 születésről és 132 800 halálozásról szólnak.

A születések száma négy hónapban kismértékben meghaladta a megelőző évit, a többiben viszont jelentősen elmaradt, így tavaly körülbelül 2300-zal (azaz körülbelül 2,3 százalékkal) kevesebb újszülött jött világra, mint az előző évben.

A halálozások száma öt hónapban volt alacsonyabb az előző évinél. A legjelentősebb ingadozás nyáron volt, júniusban, a 2006-osnál 9,2 százalékkal kevesebben haltak meg, ám júliusban - feltehetőleg a tartós kánikula miatt - 6,7 százalékkal emelkedett a halálozások száma az előző év azonos hónapjához képest. Tavaly 1200 fővel többen hunytak el, mint 2006-ban. Ez 0,9 százalékos növekedést jelent.

Tavaly csupán júniusban kötöttek több házasságot az előző év azonos időszakához képest. A trend továbbra is csökkenő: az év első felében 6, július és december között pedig 10 százalékkal kevesebben léptek frigyre. Tavaly összesen 40 800 pár állt anyakönyvvezető elé, ami 3730-cal (8,4 százalékkal) kevesebb, mint 2006-ban.

A KSH szerint ezer lakosra 9,7 élveszületés és 13,2 halálozás jutott; az előbbi 0,2 ezrelékpontos csökkenést, az utóbbi 0,1 ezrelékpontos emelkedést jelent az előző évhez képest. A természetes fogyás mértéke a 2006. évi 3,2 ezrelékről 3,5 ezrelékre nőtt. 2007-ben ezer élveszületésre 5,9 halott csecsemő jutott, ami 0,2 ezrelékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.

A természetes fogyás 2006-ban 31 732, 2007-ben viszont már 35 200 fő volt. A nemzetközi bevándorlás becsült értékeivel korrigálva azonban az ország lakossága valójában ennél kisebb mértékben, 21 000 fővel csökkent a KSH szerint.