A városházi káosz sem állja útját a járatritkításnak

Vágólapra másolva!
Továbbra is érvényben van a BKV járatritkításáról szóló paraméterkönyv-tervezete, hiába jelentette be hétfőn az SZDSZ túlbuzgó közlekedési tanácsnoka, hogy leállíttatja az ezzel kapcsolatos munkálatokat. Dancs Gábor tanácsnok ilyet hatáskör hiányában nem rendelhetett el. Új paraméterkönyv mindenképpen lesz, bár jelenlegi formájában mindenki túlzásnak tartja azt: az egyik ellenzéki szakpolitikus egyenesen vérengzésnek nevezte, de még az illetékes bizottság elnöke is elismeri, hogy dolgozni kell még rajta, mert így kicsapja a biztosítékot.
Vágólapra másolva!

Hiába örültek hétfőn annyian - a kerületi önkormányzatoktól kezdve a civil szervezeteken át a megszokott buszjáratukhoz ragaszkodó fővárosiakig -, amiért leállították a fővárosi tömegközlekedési járatok megszüntetéséről, rövidítéséről szóló 2008-as paraméterkönyv munkálatait, valójában szó sincs a tervezet elvetéséről. A hivatalos hétfői bejelentés szerint Hagyó Miklós közlekedésért is felelős főpolgármester-helyettes átadta a BKV paraméterkönyvének politikai felelősségét Dancs Gábor SZDSZ-es közlekedési tanácsnoknak, aki pár órával később közölte: határozatlan időre, azonnali hatállyal leállította a járatritkító tervezet munkálatait.

Senkivel nem egyeztette a bejelentést Dancs

Ilyen döntést az önkormányzatokra vonatkozó törvények alapján a tanácsnok nem hozhatott, amit az illetékes városüzemeltetési bizottság több tagja is megerősített az [origo]-nak. A bizottság SZDSZ-es elnöke, Lakos Imre kategorikusan kijelentette: párttársának, Dancs Gábornak nem volt jogi lehetősége a paraméterkönyv elvetésére. "Hagyó Miklós át sem adhat számára ilyen jogkört, legfeljebb arra kérhette volna fel mint közlekedési tanácsnokot, hogy vegyen részt a kerületekkel folytatott egyeztetésben" - mondta.

Lakos Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy a sokak által bírált paraméterkönyv jelenleg még csak formálódó munkaanyag, amit így elvetni nem is lehet, tovább kell egyeztetni róla. Az egyeztetést ráadásul a városüzemeltetési bizottság határozata írta elő, így erről megint csak nem dönthetett az SZDSZ-es tanácsnok. Lakos Imre szerint az "érthetetlen nyilatkozatok" miatt a koalíciónak mindenképpen egyeztetnie kell, közben viszont tovább kell folytatni a paraméterkönyv szakmai kidolgozását, hiszen - mint fogalmazott - az a jelenlegi formájában kicsapta a biztosítékot.

Ugyanezen a véleményen van a városüzemeltetési bizottság fideszes alelnöke, Wintermantel Zsolt is, aki szerint Dancs Gábor részéről "erős költői túlzás" volt a paraméterkönyv lefújásáról beszélni. Ennek ellenére teljes mértékben egyetért a jelenlegi változtatási tervek elvetésével, mert ezeknek a végrehajtása szerinte minden szakmai alapot nélkülöző vérengzéssel érne fel szerinte. Az ellenzék is tisztázni szeretné ugyanakkor a lépés jogi hátterét, mert Wintermantel szerint senki nem tudja, Demszky Gábor főpolgármester vajon kire ruházta át a döntést, ha egyáltalán átruházta.

Demszky próbált rendet tenni

Szerettük volna megkérdezni Dancs Gábort arról, milyen alapon harangozta be hétfőn a paraméterkönyv lefújását, de ő nem kívánt nyilatkozni, munkatársa útján annyit üzent: mindenben tartja magát Demszky Gábor véleményéhez. Kedden nem sokkal korábban ugyanis a főpolgármester egyértelművé tette: Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes feladata a paraméterkönyv elkészítésének felügyelete, ez az ő hatásköre, így ezt a munkát nem ruházhatja át. Demszky Gábor szerint így Dancs hatáskör hiányában "nem állíthat le semmit".

A főpolgármester ugyanakkor arról is beszélt, hogy mindenképpen szükség van a BKV jelenlegi elavult paraméterkönyvének felülvizsgálatára. A járatracionalizálás kidolgozása tehát folytatódik, Hagyó Miklósnak a tervezettel március 20-ig kell elkészülnie. Demszky hozzátette, reméli, hogy a Dancs Gábor és Hagyó Miklós felülemelkednek a kialakult vitán.

Hagyó Miklós kedd délután - Steiner Pál fővárosi szocialista frakcióvezetővel közösen - közleményben tudatta: kizárólag tájékoztatási és egyeztetési feladatokra kérte fel Dancs Gábort. Így a főpolgármester-helyettes - megfogalmazása szerint - döbbenten értesült róla, hogy a tanácsnok sajtótájékoztatót tartott a paraméterkönyv elvetéséről. "Dancs Gábor tudatosan félretájékoztatta a nyilvánosságot a megbeszélés és felkérés tartalmáról" - közölte a szocialista városvezető.

A BKV szintén közleményben tudatta: tovább folytatják a szakmai munkát és az egyeztetéseket, a 2008. évi paraméterkönyv második körös munkaközi anyagával ismét megkeresik a kerületek és a főváros környéki agglomerációs települések polgármestereit.

Mindenki kiakadt a ritkítás mértékén

A főváros tavaly decemberben hagyta jóvá az új paraméterkönyv kidolgozásának alapelveit. A változtatástól azt várták, hogy jelentősen csökkenthető vagy teljesen kiegyenlíthető a BKV 2008-as, várhatóan több mint nyolcmilliárdos vesztesége. A közlekedési cég hétfőn hozta nyilvánosságra a paraméterkönyv második olvasatát, amely jelentős vonalbezárásokat és járatritkításokat javasolt. A tervezet értelmében a mainál később indultak volna, illetve ritkábban jártak volna a HÉV szerelvényei, ritkultak volna villamosjáratok, a fogaskerekű pedig csak este kilencig közlekedett volna. Megszűnt volna a 73-as és a 79-es troli, a 6-os, a 25A gyors, a 61-es, a 61gy, a 61E, a 66gy, a 67V és a 85gy busz is. A mainál rövidebb útvonalon járt volna a 39-es és a 86-os busz is.

A fővárosi közgyűlés kerületi kollégiuma elfogadhatatlannak nevezte a tervezetet, amely szerinte még az eddigi állapotokhoz képest is visszalépést jelent, Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője pedig úgy fogalmazott: a járatritkítás fűnyíró-elven történt. A BKV-nál működő Városi Tömegközlekedési Szakszervezetek Szövetsége pedig sztrájkot helyezett kilátásba, mivel szerintük akkora lenne a járatritkítások mértéke, hogy a négy buszgarázsból csak három maradna meg.