A brit nagykövettől kért segítséget az OCÖ elnöke

Vágólapra másolva!
A Magyarországon tapasztalható szélsőséges megnyilvánulásokról, a Magyar Gárda mögött meghúzódó társadalmi jelenségről, valamint a roma fiatalok diplomáciai képzéséről folytatott rövid eszmecserét szerdán az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) Dohány utcai székházában Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke és Gregory John Dorey, Nagy-Britannia nagykövete.
Vágólapra másolva!

Az OCÖ elnöke arra kérte Gregory John Doreyt, Nagy-Britannia és Észak-Írország Magyarországon akkreditált nagykövetét, hogy az angol kormány segítségével lépjen fel politikailag az egyre terjedő cigányellenesség és a szélsőséges megnyilvánulások ellen.

A brit nagykövet azt mondta: ő és országa figyelemmel kíséri a Magyarországon zajló eseményeket, így a Magyar Gárda tevékenykedését is. Mivel a Magyar Gárda ügye jelenleg a bíróság előtt áll, emiatt Gregory John Dorey egyelőre nem kívánt állást foglalni a szervezetet illetően.

Az OCÖ elnöke a találkozón arra kérte az angol nagykövetet, hogy országa támogatásával segítse húsz olyan roma diplomás fiatal képzését, mentorálását, akik emberi jogi területen, a romák érdekében kívánnak majd dolgozni, hogy kitermelődjön Magyarország új roma politikai elitje, akik majd meghatározhatják az egész cigányság jövőjét.