Magával szúrhatott ki a Kulcsár-ügy vádlottja

Vágólapra másolva!
Egyszerre vádlottja és károsultja a brókerügynek Dunai György, a Betonút tulajdonosa, akinek szerepéről szerdán hallgatta meg az igazságügyi szakértőt a bíróság. Az üzletember másfél milliárd forintot mozgatott át svájci bankszámlákra, a vád szerint saját cégének rovására. A szakértő szerint jobban járt volna, ha nem teszi.
Vágólapra másolva!

A Betonút Zrt.-t birtokló Dunai György és a K&H Bank, illetve annak brókercége közötti ügyletekről készül szakértői vélemény ismertetésével folytatódott a brókerbotrányként ismert ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Az ügy érdekessége, hogy a leggazdagabb magyarok listáján tízedik helyen szereplő Dunai vádlottja és - a Betonút milliárdos veszteségei miatt - károsultja is a Kulcsár Attila nevével fémjelzett ügynek.

Kulcsár és társai ellen már folyt az eljárás, amikor 2007 elején az ügyészség különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt vádat emelt Dunai ellen. Mivel a két ügyet egyesítették, a milliárdos üzletember is helyet foglalhatott az egykori bróker mellett a vádlottak padján. A vádirat szerint Dunai saját cégének befektetéseit csapolta meg Kulcsár segítségével és juttatta a pénzt svájci bankszámlákra.

Az igazságügyi szakértő jelentése szerint Dunai 2002-2003-ban 1,3 milliárd forintot helyezett el a K&H-nál, de a bankszámlaszerződést és az elszámolásokat a banknál nem találták meg. Volt olyan eset is - mondta a szakértő -, amikor a pénzt jóvá sem írták a bankszámlán, az egy technikai számlán keresztül közvetlenül az egyik, Kulcsárék által alapított Britton-céghez vándorolt, majd innen jutott el Svájcba.

A pénzt a K&H vagy a Britton váltotta át euróra és utalta hozammal megspékelve két svájci bankszámlára. Dunai igen kedvező, az akkori árfolyamnál 9-12 forinttal jobb, 234 forintos árfolyamon kapta az eurót, és a brókerügy kibukásáig 1,6 milliárd forintnak megfelelő összeget halmozhatott fel Svájcban. Az ügyész kérdésére a szakértő azt mondta, mindenképpen "rendkívüli esemény", hogy valaki ilyen kedvezményt kap, de a bankok szabadon dönthetnek arról, hogy kinek mennyiért adnak el valutát.

Az ügyészség szerint a hozamból legkevesebb 168 millió forint abból származott, hogy Kulcsár a valóságosnál kisebb hozamot mutatott ki a Betonút befektetéseinél, és az így nyert összegen osztozott társaival és Dunaival. Az üzletember korábban azzal védekezett, nem életszerű, hogy a saját cégétől sikkasszon, és ezt alátámasztja a szakértő véleménye is: e szerint Dunai még a forrásadó befizetése után is jobban járt volna, ha a hozamot a Betonútból veszi ki, osztalék formájában.

A szakértői véleményre sem Dunai, sem a Betonút (mint sértett) jogi képviselője nem reagált. Kulcsár Attila sem kommentálta az elhangzottakat, csak azt mondta, hamarosan írásban terjeszti be észrevételeit, és ebben kitér Dunai tranzakcióira is. A bíróság márciusban hét tárgyalási napot jelölt ki, amelyeken eddig elmaradt tanúvallomásokat, illetve a Kulcsár és társai ügyleteiről készült új szakértői véleményt hallgatja meg. Áprilisra eddig két tárgyalási napot tűztek ki, ítélethirdetés tavasz végén, nyár elején várható.