Mérgesedik a viszony a fővárosi MSZP és SZDSZ között

2008.02.27. 13:48

Tárgyalni sem volt hajlandó a BKV paraméterkönyvéről a főváros városüzemeltetési bizottsága, mert a kormánypártiak szerint a testületnek nincs hatásköre leállítani a közlekedési cég járatritkítási terveit. Az ellenzék szerint a BKV megszegte a bizottság egy korábbi határozatát, amikor saját szakállára elkezdte az új menetrend terveinek egyeztetését. Demszky Gábor közben bejelentette, nem enged a szocialistáknak, akik a kórházak összevonásához kötik a költségvetés elfogadását.

Nem vette napirendre a fővárosi közgyűlés városüzemeltetési bizottsága szerdán azt az ellenzéki javaslatot, hogy bizottsági határozattal állítsák le a BKV jövőbeli menetrendjeit meghatározó paraméterkönyvének előkészítési munkálatait. A javaslatot ugyan annyi képviselő támogatta, mint ahányan ellene szavaztak vagy tartózkodtak.

Wintermantel Zsolt, a testület fideszes alelnöke az elmúlt napok ellentmondásos kormánypárti nyilatkozataira hivatkozva kérte a téma tárgyalását. Szerinte a BKV semmibe vette a szakbizottság érvényes határozatát, amikor megkezdte a paraméterkönyv úgynevezett második körös kerületi-civil egyeztetését a nélkül, hogy az anyagot benyújtotta volna a testületnek.

Gábor József, a testület szocialista alelnöke politikai hangulatkeltésnek és kavarásnak nevezte az ellenzéki javaslatot. Szerinte - függetlenül a korábbi bizottsági határozattól -, le kell folytatni a tervezetről a második körös egyeztetést, és utána tárgyalhat arról a bizottság. Azt mondta, a paraméterkönyvvel kapcsolatban a döntés joga a főpolgármesteré, a testület csak véleményezheti a tervezetet.

A szocialista Egerfai József visszautasította azt a feltételezést, hogy a szintén MSZP-s Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes menekülni akart volna a feladat elől, ezért próbálta átadni az ügyet a szabad demokrata Dancs Gábor közlekedési tanácsnoknak. Dancs maga nem nyilvánított véleményt a vitában, pedig az jórészt annak kapcsán zajlott, hogy hétfőn bejelentette a paraméterkönyv előkészítési munkálatainak a leállítását.

Wintermantel és párttársa, Riz Levente, XVII. kerületi polgármester is azt mondta, hogy a bizottság tekintélye lenullázódott az ügyben, mert "feltörölték velük a padlót". Riz közölte, hogy az érvényes testületi határozatot figyelmen kívül hagyva a BKV már jelentkezett a kerületeknél a második körös egyeztetésre.

Lakos Imre, SZDSZ-es bizottsági elnök azt hangsúlyozta, hogy a testületnek nincs hatásköre arra, hogy megrendszabályozza a BKV-t, bár szerinte is egyértelmű, hogy a cég nem hajtotta végre a városüzemeltetési bizottság érvényes határozatát. Párttársa, Dancs Gábor hétfői bejelentésére utalva közölte: egy tanácsnoknak nincs hatásköre arra, hogy bármelyik cégnél, bármit is leállítson, mert a tanácsnokok csak feladatokat kaphatnak a közgyűléstől, hatáskört nem.

Tiltakoztak

A közlekedési cég hétfőn hozta nyilvánosságra a paraméterkönyv második olvasatát, amely jelentős vonalbezárásokat és járatritkításokat javasolt. A tervezet értelmében a mainál később indulna, illetve ritkábban járnának a HÉV szerelvényei, ritkulnának volna a villamosjáratok, a fogaskerekű pedig csak este kilencig közlekedne. A tervezet értelmében megszűnne a 73-as és a 79-es troli, a 6-os, a 25A gyors, a 61-es, a 61gy, a 61E, a 66gy, a 67V és a 85gy busz is. A mainál rövidebb útvonalon jártna többek közt a 39-es és a 86-os busz.

A tervezet tiltakozást váltott ki a kerületi önkormányzatok és a szakszervezetek részéről. Az érdekképviselet sztrájkot helyezett kilátásba, mert szerintük, ha életbe lépne a változtatás, a mai négyből egy buszgarázs megszűnne. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) egyenesen mészárlásnak nevezte az elképzelést, ami szerintük csak arra jó, hogy elijessze az utasokat a BKV-tól.

Demszky nem enged

Veszélyesnek és minden szakmai alapot nélkülözőnek nevezte Demszky Gábor főpolgármester a fővárosi MSZP-frakció követelését, amely a fővárosi kórhazak összevonásáhozu köti a költségvetés elfogadását. A szocialisták kedden jelentették be, nem támogatják a büdzsé tervezetének csütörtöki tárgyalását, mert ragaszkodnak ahhoz, hogy a azzal együtt döntsenek a főváros egészségügyi ellátásának átszervezéséről, az úgynevezett egészségügyi holding létrehozásáról.

A főpolgármester szerint nem lehet a költségvetés elfogadását költségvetésen kívüli feltételhez kötni. Azt mondta, tovább tárgyalnak az MSZP-vel, és remélik, hogy sikerül megállapodni. A fővárosnak március 15-ig kell tájékoztatni a kormányt a költségvetéséről, ellenkező esetben egy hónap után eleshet havi 4-5 milliárd forint támogatástól. Demszky szerint a deadline, vagyis a tárgyalások végső határideje március 5. lehet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK