Mást gondol a tandíjról az oktató és a diák

Vágólapra másolva!
Míg a hallgatók többsége ellenzi, az oktatóknak több mint a fele támogatja a tandíj bevezetését - derül ki abból a kutatásból, amit a Medián a Népszabadság megbízásából készített a felsőoktatás megítéléséről. A diákok véleménye sokkal jobb a felsőoktatási képzésről, mint az oktatóiké.
Vágólapra másolva!

A diákoknak mindössze 23 százaléka támogatja, és 73 százaléka ellenzi a "felsőoktatási hozzájárulás" bevezetését; az oktatók között ez az arány 54-35. A fiatalok közül azok támogatják leginkább a tandíjat, akiknek már van diplomájuk, és azok ellenzik a leginkább, akik nem tervezik, hogy tovább tanulnak. A továbbtanulást nem tervező fiatalok 22 százaléka a tandíjjal magyarázta döntését, és 11 százalék mondta azt, hogy nem tudná fenntartani magát - áll a szombati Népszabadságban.

Az oktatók közel fele is tart attól, hogy a tandíj bevezetése növelné a képzésbe kerülők közötti egyenlőtlenséget, sokan viszont pozitív változásokat várnának a tandíjtól. Minden második oktató szerint javulna a hallgatók hozzáállása, minden harmadik szerint a képzés jobban igazodna a munkaerőpiac elvárásaihoz, és minden negyedik bízna abban, hogy ettől javulhatna az oktatók anyagi helyzete. Az oktatók a kormány terveihez hasonlóan a tandíjból befolyó pénz közel felét (28 százalékát tanulmányi eredménytől függő ösztöndíj, további 15 százalékát pedig szociális támogatás formájában) visszaadnák a hallgatóknak.

A diákok véleménye sokkal jobb a felsőoktatási képzésről, mint az oktatóiké. Az oktatók a képzés színvonalát 17 ponttal ítélték rosszabbnak, mint a hallgatók, és a tanárok hozzáállásáról is kedvezőtlenebb volt a véleményük. A közepes színvonalért elsősorban a körülményeket és sokan a hallgatókat is hibáztatják. Az oktatók szerint a magyar felsőoktatás és a saját intézményük legfontosabb problémája az alulfinanszírozás (71 százalék). A tanároknál a hallgatók mentalitásánál csak az oktatók anyagi megbecsülését tartották rosszabbnak.

A legtöbb hallgató szerint egy jó álláshoz elsősorban kapcsolatok kellenek, a képzettség szempontjai az utolsó helyre kerültek. Az egyetemre, főiskolára készülő fiatalok fele főleg azzal magyarázta a terveit, hogy "diploma nélkül nem lehet jó munkát találni", de a megszerezhető tudást sokkal kevesebben említették, ennél még az is fontosabb volt, hogy az "önbecsüléshez fontos, hogy diplomát szerezzen".