Négy autó ütközött egy őz miatt Hevesben

Vágólapra másolva!
Egy útra ugró őz miatt négy autó ütközött összes Heves megyében. Az állatot észrevevő sofőrök hirtelen fékeztek, a mögöttük haladó autók pedig beléjük szaladtak.
Vágólapra másolva!

Négy autó ütközött össze egy útra kiugró őz miatt kedden Hevesben, az Egert Mezőkövesddel összekötő úton - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.

Személyi sérülés nem történt - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Soltész Bálint elmondta, hogy az útra ugró állatot észrevéve hirtelen fékezett egy sofőr, aki Eger irányából Mezőkövesd felé tartott. Az ütközést már nem tudta elkerülni, sőt hátulról még belerohant a mögötte haladó autós is.

Ugyanígy járt az ellentétes sávban, Eger felé közlekedő gépkocsi vezetője, aki szintén hirtelen fékezett, és ugyancsak beleszaladt a mögötte haladó autó - számolt be a baleset körülményeiről a referens.