Tíz évet is kaphatnának a lopott szobrok orgazdái

2008.03.07. 16:11

Két ponton is módosítanák a büntető törvénykönyvet: két ellenzéki képviselő a színesfémlopások és az orgazdaság büntetését szigorítaná, két kormánypárti társuk pedig a hamis áruk ellen lépne fel határozottabban a büntetőjog eszközeivel. A képviselők mindkét javaslatot azzal indokolták, hogy elszaporodtak az ilyen jellegű bűncselekmények.

Latorcai János és Salamon László kereszténydemokrata képviselők a lopás törvényi tényállását egészítenék ki egy új minősítő körülménnyel. E szerint súlyosabb büntetés járna a tolvajoknak, akik színesfémet tulajdonítanak el: két évig terjedő szabadságvesztéssel lehetne büntetni azt is, aki 20 ezer forintos érték alatt lop színesfémet. A 20 és 200 ezer forint közti fémlopást három évig terjedő börtönnel sújtanák, kétmilliós érték felett pedig akár nyolc évet is lehetne kapni.

A képviselők a lopás mellett szigorítanák az orgazdaság büntetését is. Kisebb értékű (20 és 200 ezer forint közt) színesfém miatt például akár három évet is kiszabhatnának a bíróságok, kulturális javak (például ellopott szobrok) átvételéért pedig öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés járna. A képviselők indoklása szerint csak "a szankciók megerősítése" jelenthet igazi megoldást az elszaporodott fémlopások ellen.

Két szocialista képviselő, Szabó Éva és Kovács Tibor az áru hamis megjelölése (például hamis márkajelzésű ruhák előállítása és kereskedelme) miatt kiszabható büntetést differenciálná. A jelenlegi szabályozás ugyanis nem tesz különbséget a hamisított áru értéke alapján, a büntetési tétel egységesen 3 évig terjedő szabadságvesztés. A képviselők ezt úgy változtatnák meg, hogy alapesetben két évvel büntetnék ezt a cselekményt, gondatlanság esetén pedig csak egy év lenne a büntetési tétel.

A büntetés három év lenne, ha azt nagyobb értékre (200 ezer és kétmillió forint közt) üzletszerűen, vagy jelentős értékre (kétmillió és ötven millió forint közt) követik el. Öt évet is kaphatna az, aki jövedéki terméket (például szeszes italt, cigarettát) hamisít, az igazán nagyüzemben folyó hamisítást pedig akár nyolc év börtönnel is sújthatná a bíróság. Az MSZP-s képviselők - hasonlóan a másik javaslatot benyújtó ellenzékiekhez - úgy látják, a közelmúltban elszaporodtak az ilyen jellegű bűncselekmények, ezért szigorítani kell a büntetést.

KAPCSOLÓDÓ CIKK