Embercsempészt fogtak a vámosok Ártándon

Vágólapra másolva!
Német állampolgárságú embercsempészt fogtak el a debreceni vámosok szombaton. A férfi négy ukránt rejtett a lakókocsijának ágya alá. A vámhivatal embercsempészet bűncselekmény elkövetése miatt indítottak eljárást.
Vágólapra másolva!

Négy ukrán állampolgárságú személy akart illegálisan bejutni szombaton délelőtt Magyarországra, de az ártándi határállomás körzetében elfogták őket a vámosok - közölte Kupecz József pénzügyőr százados.

A Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Parancsnokságának szóvivője elmondta, hogy egy német rendszámú lakókocsit vontató gépkocsi szombat délelőtt jelentkezett belépésre Ártánd határállomáson. A jármű már túljutott a határrendészeti ellenőrzésen és belépett Magyarország területére, amikor megállították a debreceni fővámhivatal mobil ellenőrző csoportjának tagjai.

A lakókocsi átvizsgálása során a pénzügyőrök az ágyak alatt két nőt és két férfit találtak elrejtőzve, akik illegálisan akartak Magyarországra bejutni. Kiderült, hogy mind a négyen ukrán állampolgárok. A vámhivatal munkatársai embercsempészet bűncselekmény elkövetése miatt indítottak eljárást, a német sofőrt és négy ukrán utasát átadták a rendőrségnek - közölte a szóvivő.