Vágólapra másolva!
Egészségi állapotára hivatkozva felmentését kérte vasárnapi közleménye szerint Antal Attila, a BKV vezérigazgatója. Antal több eredményt is felsorolt, ami a budapesti közlekedési vállalat szerinte vezetése alatt ért el. Antalt az utóbbi időben több támadás érte, miután fiát összefüggésbe hozták egy BKV-s busztenderrel.
Vágólapra másolva!

Varásnap délután kiadott közleményében felmentését kéri Antal Attila, a BKV vezérigazgatója.

Antalt az utóbbi időben több támadás érte, miután a Heti Válasz kapcsolatba hozta Antal fiát azzal a céggel, amely elnyerte a BKV-busztenderét. Közleményében Antal azt állítja, nem marasztalta el a cég felügyelőbizottsága az üggyel kapcsolatban.

Antal egészséségi állapotásra és családja kérésére hivatkozik közleményében. De előtte köszönetet mond a kinevezését támogató fővárosi képviselőnek, bírálja a budapesti vezetést, amiért nehéz anyagi helyzetben kellett megoldani a BKV konszolidációját.

Levelében üzleti lábakat emleget, amikre szerinte rálépett, illetve érdemeit idézi: azt állítja, vezetése alatt a BKV skeresen szállt szembe a működési veszteségekkel. Antal szerint politikai támadások is érték. Az általa elért eredmények között említi, hogy szerinte megállt a 4-es metró beruházásának drágulás és átláthatók lettek a kiadások.

A BKV-t is számos bírálat érte a járatritkításokra vonatkozó elképzelései miatt.