Vágólapra másolva!
A szavazóhelyiségben lett rosszul egy tornanádaskai lakos, a kiérkező orvosnak már nem sikerült újraélesztenie a beteget. Egy Győr-Moson-Sopron megyei asszony a szavazás után esett össze, rajta sem tudtak már segíteni. Nagyvarsányban egy szavazatszámláló halt meg, mielőtt a szavazókört kinyitották volna.  
Vágólapra másolva!

Rosszul lett egy tornanádaskai lakos miután belépett a szavazóhelyiségbe, a kiérkezett orvos már nem tudta megmenteni az életét, a szavazást felfüggesztették - közölte Nagy István körjegyző vasárnap kora délután. Egy 74 éves tornanádaskai férfi délelőtt háromnegyed 11-kor akarta leadni szavazatát, de a szavazóhelyiségben rosszul lett. Kihívták hozzá a mentőt, és mentőhelikopter is érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településre, de az orvosnak már nem sikerült újraélesztenie a beteget. A szavazást 11.37-kor felfüggesztették a településen, várhatóan hamarosan ismét megnyílik a szavazóhelyiség.

Szavazás után halt meg egy asszony

Meghalt egy 72 éves asszony a szavazókör előtt a Győr közeli Nyúl községben. A szavazást nem kellett felfüggeszteni - közölte Debreczeniné Pócza Márta, a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Iroda vezető-helyettese.

Az idős nő már leadta voksát, amikor az általános iskolában kialakított szavazókörből kilépve rosszul lett és összeesett. A szavazatszámláló bizottság egyik tagja orvost és mentőt hívott hozzá, és megpróbálták újraéleszteni, de hiába.

Meghalt egy szabolcsi szavazatszámláló

Rosszul lett és meghalt a szavazatszámláló bizottság egyik tagja Nagyvarsányban vasárnap reggel, mielőtt a szavazókört kinyitották volna - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Iroda helyettes vezetője.

A szavazókör nyitására készülődés közben lett rosszul a 62 éves férfi, akihez azonnal mentőt hívtak, de már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette - mondta Pál Gabriella, a szabolcsi önkormányzat aljegyzője.

A nagyvarsányi szavazókört így valamivel később tudták csak megnyitni. Az elhunyt bizottsági tag helyére póttagot hívtak be a munka ellátásához.