Különalkut köthetett a kormány az USA-vízumról

2008.03.12. 15:51

Napokon belül aláírhatja Magyarország az Egyesült Államokkal az amerikai vízummentességről szóló nyilatkozatot Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint. Egy ilyen nyilatkozat még nem jelent vízummentességet, csak annak egyik fontos, előkészítő lépése. Az amerikai külügyminisztérium megerősítette, hogy pénteken egyeztetések kezdődnek az ügyben. A Financial Times szerint veszekedést fog kiváltani a csütörtökön kezdődő EU-csúcson, hogy a kelet-európai tagországok egymás után kötnek kétoldalú egyezségeket az USA-val a közös fellépés helyett.

Napokon belül aláírhatja Magyarország az Egyesült Államokkal az amerikai vízummentességről szóló nyilatkozatot - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán. Az MTI szerint pénteken megköthetik az előzetes megállapodást, amely kormányzati források szerint hasonló lesz a szerdán megkötött észt-amerikai szerződéshez. A pénteki egyeztetések tényét az amerikai külügy megerősítette, akárcsak azt, hogy kedvező esetben még aznap aláírhatják a memorandumot. A vízummentesség eléréséhez azonban Magyarországnak is el kell érni a 10 százalék alatti elutasítási küszöböt.

Göncz Kinga külügyminiszter nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy péntekig aláírhatják az előzetes megállapodást. A tárcavezető arról beszélt, hogy Magyarország nem vár az egységes uniós álláspontra a kérdésben, de együttműködik az Európai Bizottsággal.

Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője szerdán kora délután még óvatosabban fogalmazott, arról beszélt: rövid időn belül szeretnének megállapodni az USA-val a nyilatkozattervezetről, amely a vízummentességhez vezető út egyik állomásának tekinthető. A külügyi diplomácia arra törekszik, hogy a végleges egyezményt még az idén aláírják - tette hozzá. A szóvivőt az MTI azért kérdezte, mert a Reuters brit hírügynökség - beszámolva az észtekkel szerdán aláírt vízummentességi megállapodásról - forrásmegjelölés nélkül azt írta: Magyarország még márciusban hasonló megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal.

Egy litván diplomata is azt nyilatkozta, hogy Magyarország, Litvánia és Szlovákia talán még péntekig megállapodik a vízummentességről az Egyesült Államokkal, amit később megerősített egy szlovák szóvivő is. A litván forrás szerint péntekig megtörténhet a jegyzőkönyvek aláírása a Szlovéniában tartandó EU-USA találkozón, amelyen Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter képviseli az Egyesült Államokat.

Uniós forrásokra hivatkozva a Financial Times arról írt, hogy "dühödt veszekedéssé" fajulhat a csütörtökön kezdődő brüsszeli EU-csúcson az amerikai vízummentességi megállapodások feletti vita, miután a kelet-európai tagországok egymás után kötnek kétoldalú egyezségeket az Egyesült Államokkal. A londoni gazdasági napilapnak egy név nélkül idézett uniós nagykövet azt mondta, hogy a hangulat rendkívül feszült ebben az ügyben, igen komoly robbanás is lehetséges.

A soros elnökség egyik képviselője ugyanakkor Brüsszelben leszögezte: nem szerepel hivatalosan az európai uniós tagországok és az Egyesült Államok közötti vízummentességi tárgyalások ügye a csütörtöki és pénteki állam- és kormányfői EU-találkozón. Az MTI úgy értesült, az uniós tagállamok megállapodtak abban is, hogy az ülésen nem hivatalosan sem vitatják meg ezt a kérdést.

Észtország szerdán az Európai Bizottság tiltakozása ellenére aláírta az Egyesült Államokkal a vízummentességről és a légi biztonságról szóló kétoldalú megállapodást. Hasonló megállapodást írt alá Lettország is, továbbá Csehország is különalkut választotta, noha az Európai Bizottság arra igyekszik rávenni az új európai uniós tagokat - amelyek a régi tagországoktól eltérően nem élveznek vízummentességet -, hogy lassítsák le kétoldalú tárgyalásaikat. Brüsszel azzal érvel, hogy az egész unió nevében előnyösebb tartalmú megállapodást alkudhatna ki, az új tagok azonban azt nem akarják megvárni.

Szerdán az Európai Unió tagországai felhatalmazták az Európai Bizottságot, hogy tárgyaljon az EU-állampolgárok amerikai vízummentességéről. A szlovéniai Brdóban Franco Frattini igazságügyi biztos bejelentette: a huszonhetek nagykövetei megállapodtak az előzetes tárgyalások irányelveiről. Frattini, Dragutin Mate szlovén belügyminiszter és Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter szerda este találkozik a Ljubljana melletti Brdóban, hogy megkezdjék a tárgyalásokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK