Újabb sikertelen tárgyalás a MÁV és a VDSZSZ között

Vágólapra másolva!
Megint kudarcba fulladt a korábban sztrájkoló VDSZSZ és a MÁV képviselőinek tárgyalása. A felek szerint patthelyzet alakult ki, bár a sztrájkfelhívás továbbra is él, húsvétig valószínűleg nem lesz újabb munkabeszüntetés.
Vágólapra másolva!

Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetek (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezet sztrájkköveteléséről, illetve a még elégséges szolgáltatásról hétfőn Herczog László közvetítő bevonásával megtartott egyeztetetésen. A tárgyalást jövő héten, március 25-én, kedden 11 órakor folytatják a VDSZSZ és a vasúttársaságok.

A szakszervezet továbbra is azt követeli, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételéből minden vasutas kapjon személyenként nettó 250 ezer forintot, illetve a kiszervezett társaságok dolgozói a már felajánlott 6,9 százalékon kívül 10 százalék többletbérfejlesztésben részesüljenek, ezt egészítette ki a szakszervezet március elején a gazdaságtalannak tartott 38 vasúti mellékvonal ügyével.

Az egyeztetés követően Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az MTI-nek elmondta: patthelyzet van, az álláspontok nem közeledtek sem a szakszervezeti követelés, sem a még elégséges szolgáltatás kérdésében. A munkáltató nem mozdult el eddigi álláspontjáról, a munkáltató szerint nem teljesíthetők a szakszervezet követelései.

Bárány Balázs elmondta, hogy még nem kaptak választ a miniszterelnöktől a 38 mellékvonal ügyében március 7-én írt levelükre. A VDSZSZ alelnöke szerint a miniszterelnöknek 5 napon belül ki kellett volna jelölnie a kormány képviselőjét a tárgyalásokra. Bárány hozzátette: nem valószínű, hogy húsvétig lesz sztrájk, a VDSZSZ sztrájkfelhívása továbbra is él.

Sigulinszki Tibor MÁV-szóvivő elmondta: a munkáltató álláspontja továbbra is az, hogy nem teljesíthetők a szakszervezet követelései, mert gazdaságilag és jogilag megalapozatlanok. A még elégséges szolgáltatás ügyében a MÁV-START azt képviseli, amit eddig, hogy a munkába és iskolába járás idősávjaiban megfelelő számú vonatot lehessen biztosítani. A 38 mellékvonal fejlesztésére vonatkozó szakszervezeti sztrájkkövetelés pedig nem a vasúttársaság kompetenciája, erről nem esett szó a tárgyaláson - tette hozzá Sigulinszki Tibor.