A gyermekorvosok pénzéből kompenzálják a vizitdíjat

Vágólapra másolva!
A korábbi ígéretek ellenére mégis kompenzálja valamivel a kieső vizitdíjat a kormány, igaz ezt a gyermekorvosoktól veszi el: az ő vizitdíj-kompenzációjukat, havi 280 milliót osztják fel az összes háziorvos közt. A felsőoktatás nem kap a kormábban meghatározottnál több pénzt, de megmarad az átjárás a költségtérítéses és az államilag finanszírozott képzés közt.
Vágólapra másolva!

A házi gyermekorvosok vizitdíj-kompenzációját fogják szétosztani az összes háziorvosi praxis között - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Arról, hogy ez milyen elvek szerint történjen, még folynak a tárgyalások. "Jelenleg szabad forrás mindösszesen annyi áll rendelkezésünkre, amit a házi gyermekorvosok kompenzációjára fordítottunk. Ez havi szinten 280 millió forint" - mondta a miniszter, aki szerint ez arra elegendő, hogy a praxisok működtetése ne legyen veszélyben.

Ez a szétosztandó kompenzáció csak a negyede annak, amit a vizitdíj-bevétel jelentett havi szinten az alapellátó orvosoknak. Horváth azt mondta, az ellenzék által kezdeményezett népszavazás nehéz helyzetbe hozta az ágazatot, hiszen nőni fog az orvos-beteg találkozások száma. Az ebből adódó kiadást az év végéig 20 milliárd forintra becsülte.

A miniszter ismét azt ígérte, konzultálni fog a szakmai szervezetekkel annak érdekében, hogy megoldást találjanak a finanszírozás javítására. Az elképzelések szerint a forrásnövelést összekötnék egyfajta teljesítmény-rendszerrel. Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény kapcsán azt mondta:"sokan gondolkodnak koalíciós körökön belül különböző megoldásokon. "Értékelni kell a helyzetet, ezt teszik a koalíciós pártok is" - fűzte hozzá.

Megerősítik az állami szerepvállalást a felsőoktatásban, és az elkövetkező években emelkedik a terület támogatása - mondta Hiller István oktatási miniszter, miután kedden a kormányfővel egyeztetett a népszavazás utáni teendőkről Parlamentben. Jövőre a jelenlegi 223 milliárdról több mint 230 milliárdra, 2010-re pedig 241 milliárdra nő a terület támogatása - közölte. (Ezeket az összegeket már korábban meghatározták, nem jelenti a kieső tandíj kompenzációját)

A tandíj eltörlése ellenére megmarad az átjárhatóság a költségtérítéses és az államilag finanszírozott hallgatói helyek közt. Szeptemberben a költségtérítéses képzésben a hallgatók legjobban teljesítő 15 százaléka átkerül az államilag támogatott kategóriába, míg az államilag finanszírozott képzésben tanuló, leggyengébben teljesítő 15 százalék költségtérítéses formában folytathatja tanulmányait. Ezzel a lépéssel a magyar felsőoktatás egyik legjelentősebb igazságtalanságát szeretnék felszámolni - vélte Hiller.