Milliárdos csalást lepleztek le a rendőrök

Vágólapra másolva!
Magyarországot közbeiktatva próbálta megkerülni az átutalások szigorú ellenőrzését egy olasz és egy amerikai cég. A milliárdos ingatlancsalást leleplezte a rendőrség. A pénz még a Seychelles-szigeteket is megjárta.
Vágólapra másolva!

Egy olaszországi ingatlanvásárlás során elkövetett egymilliárd forintos csalást leplezett le a magyar rendőrség. A pénzt még időben, hiánytalanul zár alá tudták venni - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztályának egyik alosztályvezetője,Rigó Attila. Az NNI kezdeményezte az ügy átadását az olasz hatóságoknak.

Az ügynek egy amerikai cég is szereplője. Még 2006-ban egy amerikai off-shore cég adás-vételi szerződést kötött egy olasz vevővel egy Milánó melletti gyártelepről. Abban állapodtak meg, hogy a 27 millió eurós vételárat részletekben fizetik ki és a folyósításba egy magyarországi gazdasági társaságot is közbeiktatnak. Erre azért volt szükség, mert Olaszországban jogszabály rendelkezik arról, hogy minden, az Amerikai Egyesült Államokba irányuló nagyobb utalást az olasz hatóságok befagyasztanak, és az összeget visszatartják mindaddig, amíg az üzleti hátteret nem tisztázzák.

A vételár első részletét 2007 júniusában utalta át a vevő az ügyletbe beiktatott magyarországi tanácsadó cégnek. A Magyarországon bejegyzett cég olasz tulajdonosai azonban a több mint hárommillió eurót (akkori árfolyamon 937 millió forintot) nem az eladónak, hanem a Seychelles-szigeteki off-shore cégük magyarországi bankszámlájára utalták tovább. Innen másnap részben az off-shore cég Seychelle-szigeteki számlájára, részben egy panamai céghez utalták volna tovább a pénzt, de ezt már nem tudták megtenni, mert a rendőrség zároltatta a számlát.

Az ügyben azt követően indult nyomozás, hogy a vevő előbb Magyarországon, majd Olaszországban is feljelentést tett, amiért az általa utalt pénz annak ellenére nem érkezett meg az eladóhoz, hogy az utalási formáról szerződést is kötöttek a közbeiktatott magyar céggel. Habár a pénz jelenleg is zár alatt van, a vételárat időközben a vevő kiegyenlítette. A vevővel párhuzamosan a bank is bejelentést tett a rendőrségnek az általuk is gyanúsnak vélt ügyletről. A rendőrök aznap délután zároltatták a magyarországi bankszámlát, amikor arra a magyar cég olasz tulajdonosai révén a pénz rákerült.

Az ügyben a rendőrök különösen jelentős értékű csalás miatt indítottak eljárást és a közbeiktatott magyarországi cég két olasz tulajdonosát ki is hallgatták gyanúsítottként. Az NNI tájékoztatása szerint a két olasz állampolgár főleg Magyarországon és Romániában létesített tanácsadó cégeket, és folyamatosan utaztak hazájuk és e két ország között. Egyikük ellen Olaszországban jelenleg is több eljárás van folyamatban kisebb összegű csalások miatt - tette hozzá.