Kongó templom miatt búsul Iregszemcse

2008.03.26. 11:19

Szomorúsággal vegyes nosztalgiával emlékeznek vissza a hajdani felekezeti életre a református hívők a Tolna megyei Iregszemcsén. A falu felét befogadni képes templom is a hajdan volt szebb napokról árulkodik, ma viszont még arra sincs pénz, hogy befűtsék, annyira megfogyatkozott a gyülekezet. Pedig a hívők nincsenek kevesen, csak az idősebbek egyedül már nem tudnak elmenni az istentiszteletre. A lelkész szerint amíg nem jutnak több pénzhez, csak a gyülekezet túlélését tudja biztosítani.

Siófok felől közeledve már messziről látni az iregszemcsei református templom tornyát. A gyönyörű, romantikus épület a Tolna megye észak-nyugati határán fekvő település egyik büszkesége. 1862 óta áll, a kétkarzatos belső térben 1350 ülőhely van.

A 2800 lelkes falu lakóinak csaknem fele elférne benne. Mégis zárva, üresen kong a templom október végétől húsvétig. A gyülekezet mára olyan kicsinnyé zsugorodott, hogy télen nem tudják felfűttetni az épületet. Háromszáznál valamivel több főt számlál a gyülekezet, de ennél jóval kevesebben kötődnek szorosan a református közösséghez, istentiszteletre pedig alig huszan járnak - mondta el a lelkész, Szalai Géza. A közeli, fehérre meszelt imaházban gyűlnek össze a hívek vasárnaponként, amíg be nem köszönt a melegebb idő.

A tágas templom arra emlékeztet, hogy ez nem volt mindig így. "Zsoltárokat énekeltünk mi, gyerekek a téli estéken, petróleumlámpa mellett, s mikor arra járt a rektor úr, kihallatszott az ének az utcára. Ilyen szép emlékeim vannak" - idézte fel a múltat konyhája barátságos melegében egy nyolcvanegy éves iregszemcsei néni.

Számára ma már elérhetetlen a templom. Tíz éve nem tud eljárni a gyülekezetbe, egészsége nem engedi, hogy megtegye a háza és a templom közötti hosszú utat. "A volt gyülekezet - én még abból tudok élni. Ott vagyok egy kész istentiszteleten, itt, a kis heverőmön, ahogy álmodom róla" - mondta. Gyerekkorában az akkori tiszteletes gyakran látogatta a családját, kampós botjával bekopogott, hellyel kínálták, és elbeszélgetett a szülőkkel.

Fotó: Pályi Zsófia

"Várjuk, hogy megmozduljon a víz"

Az idős asszony arra vágyna, hogy ma is otthonában fogadhassa a lelkészt, de ez csak ritkán történik meg. Nincs egyedül a bánatával, gondjában sok falubeli osztozik. Erre utal a község honlapja is, ami a hasonló oldalaknál jóval szomorkásabb hangvételű. Az Iregszemcse bemutatása, jelene menüpont alatt a falu nehéz helyzetéről szóló állítások sorjáznak, köztük: "észrevehető a falu elöregedése".

Szalai Géza, a tiszteletes szerint emberi és anyagi akadályai egyaránt vannak annak, hogy segíthessenek a temlomba menni nem tudó időseken. Megoldást jelenthetne, ha tudnának szerezni egy kisbuszt, amellyel vasárnaponként elvihetnék a hívőket a templomba. "Erre egyelőre nincs módunk, a kunyerálási szakaszban tart az ügy" - magyarázta a lelkész.

Szalai szerint a látogatást azért meg tudják oldani, még ha nem is olyan gyakran, mint azt a magányos idősek szeretnék. Nem csak ő, hanem a gyülekezet aktívabb tagjai is eljárnak a rászorulókhoz. Ennek ellenére "emberre is szükség volna, hadra fogható segítőkre".

Több helybelitől is azt hallottuk, hogy a hívők nincsenek annyira kevesen, csak a gyülekezeti élet okoz nekik csalódást, s ezért maradoznak el a templomból. Többen átjárnak inkább közeli településekre, egy 27 éves lány is éppen új csoportot keres. Iregszemcséről sokan hiányolják például a közös kirándulásokat, a meghívott vendégelőadókat - sorolta egy helybéli, teológiával foglalkozó asszony.

A tiszteletes szerint Iregszemcsén - ahogy az egész országban - a túlélés az elsődleges célja a gyülekezetnek. A kirándulások, a kisbusz beszerzése mind azon múlik, tudnak-e rá pénzt szerezni. Időszakos gyülekezeti újságot most is kiadnak, közös programok, például jótékony célú rendezvények is akadnak. A hívők azonban ennél többet szeretnének. János evangéliumára, Jézus egyik csodatételére utalva így jellemezte a konyhájában mesélő idős asszony a falubeli református hívők helyzetét: "Várjuk, hogy megmozduljon a víz".

Fotó: Pályi Zsófia

"Eljön még az idő"

A barokk stílusban épült, szerényebb méretű római katolikus templomba sem sokkal többen, körülbelül nyolcvanan járnak. A plébános, Serbán Valentin mégsem panaszkodik. Pedig Csángóföld, a vidék, ahonnan ő származik, egészen más volt. "Ott annyian voltak, hogyha valaki későn jött, és kinyitotta az ajtót, akkor tíz ember kiesett" - mesélte. Iregszemcsén többségben vannak azok, akik pénzt ugyan adományoznak, de nem mennek templomba.

"Azt hiszik, hogy én ennek örülük, pedig dehogy" - jegyezte meg a plébános. A pap szerint mások azért nem jönnek, mert a szomszédos kis településekről nem tudnak busszal Iregszemcsére utazni. A plébános úgy látja, a hívők fogyásának mégsem ez a fő oka: "Az emberek elfordultak Istentől, de ez meg fog változni. Eljön még az idő, mikor eljönnek a templomba gyalog is."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK