Pénzhamisítókat vettek őrizetbe Zalában

Vágólapra másolva!
Három, pénzhamisítással gyanúsított férfit vettek őrizetbe az elmúlt napokban Zala megyében. A hamisítók hónapok óta a megye több városában fizettek saját készítésű tíz- és húszezresekkel.
Vágólapra másolva!

A hamisítók akkor buktak le, amikor egyik társuk egy zalaszentgróti hírlapboltban hamis húszezressel akart vásárolni. Az üzletben szóvá tették a vásárlónak, hogy hamisnak tűnik a bankjegy, mire a fiatal férfi elszaladt. A rendőrök az újságos bejelentése nyomán a közelben elfogták a 24 éves, Lentiben élő férfit, akinél megtalálták a gyanús bankót. Az ügyben indult nyomozás során rövidesen elfogtak és őrizetbe vettek egy 34 éves, ugyancsak Lentiben lakó, valamint egy 23 éves, Külsősárdon élő férfit.

Egyikük lakásán lefoglalták a számítógépet is, amellyel a két férfi a hamis pénzt nyomtatta. A másolatokra egy-egy kétezer forintosról levágott fémszálat ragasztottak.

A nyomozás során kiderült, hogy a hamisítók január óta Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Zalaszentgrót és Szombathely környékén összesen 25 alkalommal vásároltak a hamis tíz- és húszezresekkel, mindannyiszor kisebb boltokban, trafikokban.

A két őrizetbe vett gyanúsítottat a húsvéti hétvégén előzetes letartóztatásba helyezte a Zalaegerszegi Városi Bíróság. Harmadik társukkal együtt büntetőeljárás indult ellenük pénzhamisítás miatt.