Már Gyurcsányt is érdekli az afgán lőszerbotrány

Vágólapra másolva!
A The New York Times ugyanis Magyarországot is megemlíti egy cikkében, amelyben az afgán fegyveres erőknek szállított lőszerekkel kapcsolatos visszaélésekről rántja le a leplet. Az afgánok lőszerellátásával megbízott amerikai cég ugyanis az amerikai lap szerint régi, rossz minőségű lőszereket vásárolt a volt kommunista blokk országaiban. Ha szükséges, vizsgálatot indít a Nemzetbiztonsági Kabinet a lőszerügy miatt.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc tájékoztatást kért a Nemzetbiztonsági Kabinet vezetőjétől, miután Magyarországot is megemlítették a The New York Times egyik csütörtöki cikkében, amely az Afganisztánba irányuló amerikai lőszerszállításokkal kapcsolatos visszaélésekre világít rá. Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint, ha szükséges, a Nemzetbiztonsági Kabinettől kapott tájékoztatást követően azonnal vizsgálatot rendel el a miniszterelnök az ügyben.

Az amerikai napilap cikkében azt írja, hogy egy homályos, korábban nem ismert társaságot bízott meg az amerikai hadsereg azzal, hogy ellássa lőszerrel az afgán katonaságot. A társaság - amelynek elnöke egy 22 éves férfi, alelnöke pedig egy képzett masszőr - többek között a volt kommunista országok régi lőszerkészleteit vásárolta fel, amelyeket a NATO és az amerikai külügy is megbízhatatlannak minősített, sőt dollármilliókat fordítottak megsemmisítsükre. A felvárásolt régi készletek között kínai gyártású lőszerek is voltak - amelyek megvásárlásával feltehetően törvényt sértett a cég -, és ezekről azt állították, hogy Magyarországról származnak.

Az [origo] megkereste az ügyben a Honvédelmi Minisztériumot, amely közölte, nem állt jogviszonyban a cikkben jelzett amerikai céggel. A tárca szerint a Magyar Honvédség lőszert egyáltalán nem értékesít, a feleslegessé vált, lejárt szavatosságú lőszereket megsemmisítteti. Magyar géppisztoly- és gépfegyver lőszereket korábban kapott az Afgán Nemzeti Hadsereg és rendőrség, de ezek a HM szerint adományként, a NATO keretein belül kerültek oda. Előzetesen be is vizsgálták őket, és a szállításba külső szereplőket, vagy cégeket nem vontak be.

A Miami Beach-i székhellyel működő AEY Inc. 2007 januárja óta az afgán hadsereg és az afgán rendőrség fő lőszerszállítója. Egyike annak a sok, korábban nem ismert hadiszállító cégnek, amelyek 2003 óta virágoztak fel, amióta a Pentagon dollármilliárdokat költ az afganisztáni és az iraki kormányhadseregek fegyverrel és lőszerrel való ellátására.

A The New York Times szerint a cég csaknem 300 millió dollár értékű állami megrendelést kapott, de alig használható, 40 évesnél is idősebb töltények millióit szállította le. Ezek beszerzéséhez közvetítőként felhasznált olyan vállalatokat is, amelyeket az amerikai kormány az illegális fegyverkereskedelmet végző cégek listáján tart nyilván. A töltények nagy része a volt kommunista tömb raktári készleteiből származik. Itt is megemlítik Magyarországot, illetve Albániát, Bulgáriát, Csehországot, Kazahsztánt, Montenegrót, Romániát és Szlovákiát.

Ezekből a készletekből kikerült jó minőségű lőszer is, ám a szállítmányok egy része nem egyéb, mint fémhulladék. Az amerikai hadsereg - a The New York Times többszöri érdeklődése után - a héten törölte az AEY Inc.-t hadianyag-ellátó partnereinek sorából, arra hivatkozva, hogy a cég elnöke, Efraim Diveroli félrevezette a hadsereget. Csakhogy a gondok már tavaly ősszel felmerültek, amikor egy a pakisztáni határon szolgáló afgán határőr észrevette, hogy a nekik szánt lőszerutánpótlást Kínában gyártották - több mint 40 évvel ezelőtt.