Háziorvos nélkül maradhat két falu

2008.04.04. 10:32

Anyagiak miatt maradhat háziorvos és védőnő nélkül  600 ember Baranyában. Kilépett ugyanis a vásárosdombói körjegyzőségből két falu, Gerényes és Kisvaszar. A lépéstől azt várták, hogy az új körjegyzőség, Alsómocsolád majd segít nekik a fejlesztésekben. Így viszont fejlesztések helyett egyelőre úgy tűnik, háziorvos nélkül maradnak, mivel a praxist eddig Vásárosdombó tartotta fenn, erre viszont a kilépést követően már nem hajlandó.

"Nem volt jövőnk, nem tudtuk hallatni a hangunkat, és szerettünk volna fejleszteni. A céljainkat az Alsómocsoládi körjegyzőségben találtuk meg" - indokolta Léder Szilveszter, a 276 fős Gerényes polgármestere, hogy miért léptek ki a 357 lakossal rendelkező Kisvaszarral együtt a vásárosdombói körjegyzőségből. A két falu az átlépéssel 4 millió forintot spórolt, azonban úgy tűnik, a veszteség sokkal nagyobb lesz, mint a nyereség.

 

Vásárosdombó ugyanis közölte, hogy megszünteti a két falu háziorvosi praxisát, amelyet eddig a körjegyzőség finanszírozott, vagyis a két falu háziorvos és védőnő nélkül maradna. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, Léder szerint Gerényesnek 4, Kisvaszarnak pedig 5 millió forintot kellene fizetnie a praxisért. Léder szerint azonban nincs ennyi pénzük. A két falu azt szeretné, hogy lakosságarányosan hozzájárulnak a vásárosdombói praxishoz, cserébe a körjegyzőség továbbra is tartsa fent az ő háziorvosuk praxisát is.

 

"Tételes elszámolást kellene látnunk, mert eddig nem láttunk bele a dolgokba. Az biztos, hogy a háziorvos még rendel, és reméljük, ez így is marad. Hétfőre polgármesteri értekezletet hívott össze a vásárosdombói polgármester, a napirend szerint egyedül az orvosi körzetek megváltoztatása lesz a téma, ott minden kiderül" - mondta az [origo]-nak Léder Szilveszter

 

"Miután a két falu kilépett a körjegyzőségből, a továbbiakban nem érdekünk a jelenlegi rendszer fenntartása, mert a továbbiakban nem kívánunk Kisvaszar és Gerényes helyett fizetni" - mondta az [origo]-nak Vásárosdombó polgármestere, Szabó László. Hozzátette: terveik szerint a jelenlegi két praxist összevonják, és egy, Vásárosdombó által foglalkoztatott, közalkalmazotti státusú orvosuk lesz. Szabó hozzátette: megmaradhat a jelenlegi rendszer is, de akkor a két falutól várják, hogy a 6-8 millió forintos pluszköltséget állják, amit a másik praxis fenntartása jelent. "Az ingatlan, az eszközök mind Vásárosdombó tulajdonában van. A két falu mindig arra hivatkozik, hogy nincs pénze" - közölte Szabó László. Hozzátette: nem megoldás Léderék lakosságarányos hozzájárulásra vonatkozó javaslata, így azzal nem foglalkoznak.

 

Arra a kérdésre, hogy mikor tervezik a praxisok összevonását, Szabó csak annyit mondott: "a lehető leggyorsabban". Megjegyezte ugyanakkor, hogy még mindig azt remélik, Kisvaszar és Gerényes kifizeti a kért összeget.