Még hét márciusi rendbontót keresnek

Vágólapra másolva!
Ketten már feladták magukat a rendőrségen a március 15-i rendbontások miatt keresett kilenc ember közül, de a rendőrség még hét rendbontót keres. Több bejelentést is kaptak róluk, ezeket még ellenőrzik.
Vágólapra másolva!

Összesen hét embert keres még a rendőrség a március 15-ei rendbontás miatt. Eredetileg kilenc férfi fényképét tették közzé a rendőrségi honlapon, de ketten közülük már önként feladták magukat - egyikük múlt pénteken, másikuk kedden. Ellenük hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás.

A többi hét férfit még keresik. Korábban mind a kilenc emberre egyenként félmillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője szerint számos bejelentés érkezett a rendőrségre velük kapcsolatban; ezeket még ellenőrzik. Tóth Gábor dandártábornok, budapesti rendőrfőkapitány 12 fős nyomozócsoportot állított fel, akik az ünnepnapon történteket elemzik, és felkutatják a rendbontókat.

Március 15-én több százan randalíroztak Budapesten, a Józsefvárosban. A főként fiatalokból álló tömeg a Blaha Lujza térről indult, ahol a Nemzeti Önvédelmi Mozgalom és több radikális szervezet tartott bejelentett rendezvényt.

A társaság egy része Budaházy György felszólítására indult a Művészetek Palotájához, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részvételével ünnepi gálaműsort tartottak. Az arcukat sállal eltakaró, csuklyás kabátot viselő fiatalok többször összecsaptak a rendőrökkel, és rátámadtak újságírókra is. A rendőrség néhány óra alatt feloszlatta őket.