Megszüntették az eljárást a melegeket tojással dobálók ellen

Vágólapra másolva!
Bűncselekmény hiányában megszüntették az eljárást az ellen a nyolc férfi ellen, akik tavaly júliusban tojásokkal dobálták meg a Meleg Büszkeség Napján felvonulókat Budapesten. A BRFK határozata szerint azért nem követtek el a dobálódzók bűncselekményt, mert a tojás nem okoz sérülést.
Vágólapra másolva!

A Szivárvány Egyesület szervezésében tavaly július 7-én felvonultak a melegek Budapesten. A menet a Hősök teréről indult, de az Oktogonnál több száz fős ellentüntetés fogadta a résztvevőket. Az ellentüntetők között ismeretlenek tojást osztottak szét, majd a felvonulókat többen azzal, illetve különböző más tárgyakkal dobálták meg.

A dobálók ellen eljárás indult. Az egyik volt gyanúsítottat képviselő Futó Barnabás ügyvéd csütörtökön elmondta: kézhez kapta a Budapesti Rendőr-főkapitányság határozatát az eljárás megszüntetéséről, amely szerint nem bizonyítható, hogy a gyanúsítottak a tojásokon kívül bármilyen más, sérülés okozására alkalmas tárgyat dobtak volna a felvonulás résztvevői felé. A határozat szerint "a kizárólag tojással történő dobálás nem meríti ki az erőszakos elkövetés tényállási elemének fogalmát."

Futó Barnabás emlékeztetett rá, hogy tavaly március 15-e után, amikor Demszky Gábor főpolgármestert beszéde alatt tüntetők tojásokkal dobálták, az ügyészség olyan döntést hozott, hogy az maximum tettleges becsületsértésnek tekinthető, de magánindítvány hiányában nem lehet megindítani az ügyben az eljárást.