Sas Józsefen kaptak hajba a fővárosi képviselők

2008.03.28. 9:30

Személyeskedésig fajuló vita alakult ki a Mikroszkóp Színpad vezetőjéről, Sas Józsefről csütörtökön a Fővárosi Közgyűlésben. A bíróság által adócsalás miatt nem jogerősen elítélt Sast a Fidesz szerette volna eltávolíttatni a színház éléről a támogatás megvonásával. A kormánypártok és az MDF azonban végül leszavazta az indítványt.

A fideszes álláspontot elutasítva a Fővárosi Közgyűlés többsége csütörtökön önkormányzati támogatást szavazott meg a nyár közepéig a Mikroszkóp Színpadnak, a többi kulturális kht.-val együtt.

Előzőleg Csomós Miklós, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt indítványozta, hogy kérjék fel a bíróság által első fokon elítélt Sas József igazgatót arra, hogy távozzon posztjáról, és amíg ezt nem teszi meg, addig ne kapjon támogatást a színház. Csomós szerint tavaly is csak azért "nyelték le a Sas-ügyet", és egyeztek bele az igazgató megbízatásának meghosszabbításába, mert az Új Színház megőrzésére törekedtek. Ezt a színházat ugyanis szerinte "sokan ki akarták nyírni".

A fideszes indítványt azonban a kormánypártokkal együtt az MDF is elvetette. A támogatás megvonását ellenzők az ártatlanság vélelmére hivatkozva azt mondták, hogy amíg nincs jogerős ítélet, addig nem indokolt az igazgató leváltása. Az ügyben folyó vita személyeskedésig fajult az MSZP-es Steiner Pál és a fideszes Kocsis Máté között.

Az igazgatóval szembeni bizalomvesztést Dancs Gábor SZDSZ-es frakcióvezető-helyettes is felvetette. Rétvári Bence (KDNP) azt nehezményezte, hogy a Mikroszkóp Kht. kisebbségi tulajdonosaként, Sas József nem tájékoztatta az 51 százalékos tulajdonrésszel rendelkező fővárost a bírósági ítéletről.

KAPCSOLÓDÓ CIKK