A csatornát is megsértette a miskolci robbanás

Vágólapra másolva!
Kamerával vizsgálják Miskolcon a csatornarendszert, amely biztosan megsérült a szombati robbanásban. Legrosszabb esetben összeomolhat a szennyvízrendszer is.
Vágólapra másolva!

A családi házak mellett a csatornarendszer is megsérült azon a területen, ahol a rovarirtó szer miatt robbanás történt szombaton Miskolcon. Karády László, a Miskolci Vízművek (Mivíz) Kft. műszaki igazgató-helyettese elmondta: a csatornarendszer állapotát kamerával vizsgálják át. Ez még nem fejeződött be, de már most látható, hogy a robbanás megsértette a hálózatot. Hozzátette: a teljes felvétel elkészülte után tudnak majd dönteni a további feladatokról, az biztos, hogy sürgősen intézkedniük kell, nehogy összeomoljon a szennyvízrendszer.

Miskolcon, az Avasalja utcában szombat délután azért történt robbanás a csatornahálózatban, mert a családi házas övezet egyik lakója rovarirtó szert öntött a szennyvízcsatornába. A detonációban három családi ház megrongálódott. A rovarirtó szer miatt a levegőben is megemelkedett a gázkoncentráció, ezt a szakemberek folyamatosan méréssel ellenőrizték.

A robbanás után az érintett utcából 11 embert költöztettek ki, rajtuk kívül még körülbelül féltucatnyian hagyták el a lakásukat önszántukból. Vasárnapra virradóra mindannyian rokonoknál töltötték az éjszakát, délután azonban mindenki hazatérhetett.

A miskolci rendőrkapitányság közveszélyokozás gyanúja miatt indított nyomozást egy 65 éves és egy 30 éves miskolci férfi ellen. Szabadlábon hagyásuk mellett folyik az eljárás - mondta Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, minősített esetben öt év is kiszabható, a szándékos közveszélyokozás büntetési tétele pedig alapesetben 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.