Egy osztrák lap szerint borulhat a koalíció

2008.03.31. 11:38

A szakadás és a bukás szélén táncoló magyar kormánykoalícióról írt hétfőn az osztrák Der Standard, a svájci Neue Zürcher Zeitung és a Financial Times is. Az osztrák lap szerint Gyurcsány Ferenc eddig sikerrel szállt szembe saját pártjával, de a népszavazás után engedni kénszerül a belső és külső nyomásnak. Az SZDSZ-t csak azt tarthatja távol a szakítástól, hogy egy előrehozott választáson kiesne a parlamentből. A Financial Times szerint Gyurcsány távozása is valós lehetőség.

Inog a magyar kormánykoalíció az egészségügyi reform miatt címmel közölt elemzést a magyarországi belpolitikai helyzetről hétfői számában a Der Standard című osztrák napilap. A cikk szerzője szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő a saját bőrét mentette a pártján belül azzal, hogy a hétvégén visszalépett az állami egészségbiztosítás részleges privatizációjától.

A jobboldali-populista ellenzéki vezető, Orbán Viktor által kierőszakolt március 9-i népszavazás óta ugyanis az MSZP-ben pánik uralkodik - írja a lap. Nem is annyira a referendumon elszenvedett vereség ténye, hanem a mérete miatt szólalt meg a vészcsengő: több százezer szocialista törzsválasztó szavazott saját kormánya intézkedései ellen, majd Orbán rögtön újabb, ezúttal az egészségbiztosítási pénztár privatizációja elleni népszavazással fenyegetőzött.

Gyurcsány a szerző szerint eddig a saját - tulajdonképpen még mindig posztkommunista - pártján belüli szembenállás ellenére is keresztülvitte a reformprogramot, de a belső és a külső nyomásra most mégis beadja a derekát. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy kormányzásának hátramaradó két évében reformokra már nemigen lehet számítani.

"Már ha egyáltalán marad két éve: ugyanis a felvizezett betegbiztosítási reform miatt felbomolhat a liberális SZDSZ-szel kötött szövetség. Az, hogy Gyurcsány saját pártja számára parasztáldozatként még a liberális egészségügyi miniszter, Horváth Ágnes fejét is követelte, forráspontig szíthatja a koalíción belüli konfliktust" - vélekedett az elemző.

A liberálisokat csak az foghatja vissza, hogy a közvélemény-kutatások alapján jelenleg csak egy-két százalékos támogatottsági szinten állnak, ami azt jelenti, hogy egy előrehozott választáson nem érnék el az ötszázalékos bejutási küszöböt. Ezen kívül az SZDSZ maga is mély válságot él át - fűzte hozzá az újság az egy évvel ezelőtti elnökválasztással kapcsolatos, állítólagos durva csalásra utalva.

A svájci Neue Zürcher Zeitung ugyancsak arról írt hétfői számában, hogy válságba jutott a magyar koalíció. Az a megsemmisítő vereség, amelyet Gyurcsány Ferenc a március elején megrendezett népszavazáson az ellenzéktől elszenvedett, kezdi éreztetni a hatását - állapította meg a hét végén kialakult helyzetről a tudósítás szerzője. Egyebek között aláhúzta, hogy ha a koalíció széthullana, a reformokkal szemben fellépő Fidesz győzelmét - méghozzá átütő győzelmét - biztosra lehetne venni.

A koalíció a "az összeomlás szélére került" a Financial Times szerint is. A londoni gazdasági napilap internetes kiadása szerint Horváth Ágnes egészségügyi miniszter reformprogramját a választók "határozottan visszautasították" a kormány számára "katasztrofális vereséggel végződött" népszavazáson. A lap szerint a reformokat "Horváth Ágnes dolgozta ki", akit az SZDSZ azzal a feladattal jelölt erre a posztra, hogy "hozza be a magánszektort a közegészségügybe". A lap is idázte Kóka Jánmos SZDSZ-es elmököt, aki a koalíciós megállapodások megsértéséről beszélt.

Az FT idézte Szabados Krisztiánt, a Political Capital igazgatóját, aki szerint a szocialista párt hatalomban maradhat 2010-ig, akár kisebbségi kormány élén, akár úgy, hogy átcsábít egyes szabad demokrata képviselőket a szocialista padsorokba, ha az SZDSZ kivonul. Szabados Krisztián szerint azonban Gyurcsány Ferenc távozása is valós lehetőség. "Ha nem tudja megfordítani a szocialista párt támogatottságának hanyatlását, hat hónapon belül megy" - idézte a Financial Times.

KAPCSOLÓDÓ CIKK