Vizsgálat indul a köpködő diáklány ügyében

Vágólapra másolva!
A kaposvári polgármester kedden vizsgálatot rendelt el a múlt héten tanárát leköpő diáklány ügyében - írja szerdán a Magyar Nemzet. A városvezető - aki élesen bírálta az oktatási törvény integrált nevelésre vonatkozó előírásait is - a hét végére kért döntést az iskolától.
Vágólapra másolva!

Vizsgálatot rendelt el a tanárát múlt héten leköpő kaposvári diáklány ügyével kapcsolatban a város polgármestere, Szita Károly - írja szerdai számában a Magyar Nemzet. A kaposvári városvezető szerint egyszerűen megengedhetetlen az, hogy elszabaduljanak az indulatok a megye közoktatási intézményeiben. Hozzátette: elfogadhatatlannak tart minden - a tantestület vagy a tanulóközözösség - ellen irányuló atrocitást.

Szita, miután kedden több órát tárgyalt az érintett iskola vezetőivel, kijelentette, hogy az iskolának még a héten meg kell hoznia a döntést a tanulóval kapcsolatban. A kaposvári polgármester emellett élesen bírálta az oktatási törvény integrált nevelésére vonatkozó részét, és sokkal hatékonyabb megoldásokat követelt az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól (OKM) a magatartászavaros fiatalok kezelésének ügyében.

A kaposvári városvezető a megoldást az iskolapszichológus rendszer javításában és tényleges működésében látja, ezért - megfelelő szakember alkalmazása érdekében - egymillió forint támogatást kért az OKM-től a már meglévő egymillióhoz, amelyet a város újabb kétmillió forinttal egészítene ki. "A pénzből lehetőség nyílna az iskolában a probléma tényleges kezelésére" - mondta Szita.

Lamperth Mónika, a szociális és munkaügyi miniszter, Kaposvár MSZP-s országgyűlési képviselőjeként segítséget nyújtana az iskolában kialakult tanár-diák konfliktus megoldására, és egy konfliktuskezelő szakmai csoport közreműködését ajánlotta fel. A szocialista politikus, aki az elmúlt napokban nagy médiavisszhangot kiváltott eset miatt megkereste az iskola igazgatóját is. Az intézmény vezetője elfogadta a felajánlást, és mint mondta, a program lefolytatásának időpontjáról már egyeztetnek a szakemberekkel. A miniszter azt is hangsúlyozva: ennek költségeit teljes egészében a minisztérium vállalja, a program az iskolának semmilyen plusz kötelezettségvállalással nem jár.

A kaposvári diáklány még múlt héten köpte le tanárait, és kötött bele mindenkibe, még saját diáktársaiba is. A pedagógusok közölték: tehetetlenek, a szülők pedig nem számíthatnak együttműködésére. Mivel a 18 éves tankötelezettség köti a kezüket, a renitens diákot nem távolíthatják el az iskolából.