Tinédzserek raboltak ki egy fiút Miskolcon

Vágólapra másolva!
Tizenötezer forintot rabolt el egy gyerekkorú - vagyis 14 év alatti - és két fiatalkorú fiú egy szintén fiatal fiútól Miskolcon. A rendőrség csoportos rablás miatt nyomoz ellenük.
Vágólapra másolva!

Miskolc egyik belvárosi lakótelepének környékén egy gyerekkorú és két fiatalkorú rabolt ki egy szintén fiatalkorú fiút, a három támadó 15 ezer forintot zsákmányolt - közölte szerdán Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa. A bűncselekményről még március 27-én tettek bejelentést a miskolci rendőrkapitányságon, a rendőrök csoportosan elkövetett rablás miatt nyomoznak.

Az eddig információik alapján a fiatalkorú sértettet a bejelentés napján három fiú állította meg az utcán, mondván megverik és megölik, ha nem adja át nekik a nála lévő pénzt. A gyerekkorú és fiatalkorú gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.